A testszégyenítés elől sajnos senki sem menekülhet: a híres színésznő-rendező-író-producer Lena Dunham, akinek öltözködéséről legutóbb Perez Hilton pletykagyáros blogger tett közzé gúnyos posztokat, ugyanúgy áldozatául esik, mint Meryl Streep, akinek stílusát a Chanel divatház feje, Karl Lagerfeld ócsárolta. De ott van az elszenvedők képzeletbeli listáján a leghíresebb magyar modell, Palvin Barbara is, akit a Sports Illustrated magazin címlapján megjelent fotója miatt neveztek kövérnek korábban, nem beszélve arról a hétköznapi nőről, akit mellei miatt gúnyoltak ki a konditeremben. A sort természetesen még tovább lehetne folytatni, hiszen szinte mindenkinek van ezekhez hasonló története. A testszégyenítés, más néven body shaming ugyanis lassan olyan gyakori, mint a lájkokkal való dobálózás a Facebookon.
Egy újabb stigma
Már óvodásként megtanuljuk, hogy nem szabad csúfolnunk a másikat sem a kinézete, sem a tulajdonságai miatt. Miért felejtjük el ezt mégis felnőttként? A testszégyenítés ugyanis nagyon hasonlít ahhoz a gyerekes gúnyolódáshoz, amit a szüleink olyan bőszen próbáltak kiirtani belőlünk. Számos formában megjelenhet, kezdve attól, hogy önmagunkra teszünk megjegyzéseket, addig, hogy mások kinézetét minősítjük szemtől szemben vagy a tudtuk nélkül, a hátuk mögött. Előfordulásában pedig nagy szerepe van többek között a divatipar által sugallt, uniformizált szépségideálnak, amihez olyan sokan próbálnak igazodni. Testszégyenítés áldozatává viszont ugyanúgy válhat az is, aki megszállottan próbál erre a képre hasonlítani, és az is, aki egyáltalán nem felel meg a többségi társadalom elvárásainak. Ugyanúgy érheti atrocitás a testesebb embereket, a túl sportosakat és azokat is, akik nagyon vékonyak. Míg az előbbieket általában igénytelennek, egészségtelennek vagy éppen lustának titulálja a többség, addig a vékony emberekre könnyen aggatják a beteges jelzőt, míg a sportos alkatúak azt kapják meg kritikaként, hogy önzőek, csak önmagukkal, a kinézetükkel foglalkoznak. „Láttad, megint mi van rajta?”, „Nagyon meghízott!”, „Betegesen sovány!” , „Olyan izmos, akár egy férfi – undorító!” – ismerősek a mondatok? A frusztráció vagy éppen az irigység számtalan formát ölthet, ami a közösségi média térnyerésével még szélesebb megjelenési fórumot kapott.
Közösségi média, a testszégyenítés forrása és generátora
Azzal, hogy állandóan és koncentráltan jelen vagyunk a közösségi média különböző platformjain, akarva-akaratlanul rosszindulatú emberek céltáblájává válunk, de ugyanúgy mi is könnyebben ítélkezünk mások felett, illetve vetjük alá magunkat felesleges összehasonlítgatásoknak. Így lesznek ezek a fórumok a testszégyenítés egyik legélőbb és legaktívabb terepei. Kár lenne azonban csupán a közösségi médiát okolni a jelenség térnyeréséért, hiszen a legnagyobb sztárok már évtizedek óta retusáltatják magukat hibátlanná, így árnyalva a valóságot. Ezt a hamis képet sokan annyira valódinak hiszik, hogy mindenki más, akinek a külseje nem tökéletes, támadásoknak lesz kitéve. Annyira hozzászoktunk ugyanis ehhez a művi szépséghez, hogy a valóságot már kevésbé tekintjük vonzónak, elismerésre méltónak. Mit teszünk hát? Harcolunk ellene? Ugyan, dehogy! Beleállunk a helyzetbe, és a tömegnyomásnak engedve bőszen próbáljuk eltüntetni saját magunk vélt testi hiányosságait, hogy minél kevesebb lehetőséget adjunk arra, hogy minket is megszóljanak. A folyamat így önmagát generálja, a kutya a saját farkába harap.
Rejtett testszégyenítés a reklámokban
A testszégyenítéstől mindannyian tartunk – mélyen még azt is megérintik a külsejére tett megjegyzések, aki az ellenkezőjét állítja. Ezt a frusztrációt jól ki is használja a reklámipar. Így válik a narancsbőrtől való félelem az egyik leghatásosabb reklámfogássá, azzal a felkiáltással, hogy ez a „testi hiba” takargatnivaló, kezelni kell, akár egy betegséget. Aki narancsbőrös, az nem lehet szép, annak hatalmas pongyolákba burkolózva kell strandolnia, hogy mások ne lássák szégyellnivaló stigmáját. Egy fehérneműmárkát pedig a reklámgyártók szerint csak tökéletes testű emberekkel – vagyis inkább embereknek – lehet eladni, kirekesztve a teltkarcsú idomokkal rendelkezőket. A rejtett üzenet nagyon kegyetlen: aki normál vagy annál kicsit vaskosabb testalkattal rendelkezik, az nem szép, az nem lehet szexis.
De itt van példaként Maria Kang is, akinek a felhívása néhány éve hatalmas felháborodást váltott ki. A személyi edző és életmód tanácsadó reklámfotóján három gyereke mellett tökéletesen kisportolt testtel pózol, és a következő kérdést teszi fel az olvasónak: „Neked mi a kifogásod?” Magyarul, aki három gyerek mellett nem rendelkezik Maria Kangéhoz hasonló, irigylésre méltó testtel, az valószínűleg lusta, elhanyagolt. Mondani sem kell, mennyi kritikát kapott a hölgy, azonban rengeteg embert inspirált is módszerével, amit valljuk be, burkolt testszégyenítésre alapozott. Szerencsére azonban egyre több a jó példa is: sokan felismerték a body shaming romboló hatásait, így rengeteg kampány indult, amiben a pozitív testképért harcolnak. Ilyen például az All Woman Project is, ami szerint a szépség nem életkor-, rassz- vagy ruhaméret függő.
Halálos ítélet az önbecsülésre
Az ilyen mozgalmak azért is adnak okot az örömre, mert a testszégyenítés hatalmas károkat tud okozni az emberben: nemcsak az önbecsülésre és az önbizalomra van romboló hatással, hanem az értékrendünkben is változásokat generálhat. Azzal ugyanis, hogy meghajlunk a tökéletességre való törekvés előtt, mi is egy külsőségeken alapuló világ felszínes szabályaihoz igazodunk görcsösen. Ez pedig – az elképzeléseinktől eltérően – egyáltalán nem fog boldogabbá tenni minket. Ha pedig mi élünk a testszégyenítés eszközével, ideje elgondolkodnunk, hogy milyen frusztrációkat próbálunk így levezetni, mi bújik meg valóban a tetteink mögött!
Hogyan vehetjük fel a harcot ellene?
A kulcs az elfogadásban rejlik. A testünk egyedi és megismételhetetlen, szeretnünk kell minden vélt és valós apró hibájával együtt, ahelyett, hogy kínkeservesen sanyargatnánk, míg olyan nem lesz, ami már megfelel a sokak által emlegetett szépségideálnak.
Ha harmóniába kerülünk önmagunkkal, akkor a ki nem mondott konvenciókra is fittyet hányhatunk, ugyanúgy, ahogy a cikkünk elején említett Lena Dunham tette, aki nem félt megmutatni narancsbőrös combját az amerikai Glamour magazinban, azt hirdetve: a te kinézeted, a te tested, a te boldogságot. A kulcs tényleg ebben a három dologban van.
Szöveg: Filákovity Radojka
Fotó: Instagram, huffingtonpost.com, Thinkstock
