„A világban, hol élethez oly közel az élet, hol virág már a szél ölén rálel a virágra, s egy hattyú minden hattyúnak ismerőse – egyedül az ember építi egyre magányát”

– Antoine de Saint-Exupéry szavai ma talán még aktuálisabbak, mint valaha. Elmagányosodó társadalmunkban a közvetlen emberi beszélgetés intim hangját a számítógépünk és a telefonunk billentyűzetének kopogása váltotta fel, ölelés helyet pedig lájkokat osztogatunk. Érdekes, hogy mennyire rettegünk a magánytól, mégis egyre többen tapasztaljuk meg valamilyen formában. Annak ellenére pedig, hogy az egyedül töltött időnek számos pozitív hatása is lehet, ha tartósan tapasztaljuk, megbetegít: se a lelkünknek, se a testünknek nem tesz jót. Persze, csak akkor, ha hagyjuk, hogy elhatalmasodjon.

Egyedül, mégis harmóniában

Társ nélkül lenni még nem feltétlenül jelenti azt, hogy magányosak is vagyunk.

Csernus Imre szerint az emberek zöme keveri az egyedüllét fogalmát a magányéval.

„Az egyedüllét egy olyan állapot, amikor jól vagyok egyedül is. A magány ezzel szemben az az állapot, amikor nem vagyok jól egyedül” – hívta fel a figyelmet korábban a pszichiáter. A húszas évei végén járó Emma egy fájdalmas szakítást követően négy évig volt egyedül, mire ismét párra talált. Elmondása szerint abban az időszakban rengeteget tanult magáról, a vágyairól és azt is sikerült megfogalmaznia, mit vár el a következő párkapcsolatában.

„Nagyon tanulságos időszak volt, komoly szembenézésre, önvizsgálatra késztetett. Nemcsak arra jöttem rá, mi az, amiben a jövőben nem szeretnék kompromisszumot kötni, hanem azt is, miben kell fejlődnöm ahhoz, hogy egy működőképes, boldog kapcsolatot tudjak kialakítani. A legfontosabb mégis annak a félelemnek az elengedése volt, hogy nem leszek képes egyedül működni” – mondja, hozzátéve, hogy az önmagunkban kialakított harmónia mindennek az alapja. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne lettek volna mélypontjai, amikor úgy érezte, fáj, hogy nincs mellette senki. „Ezeken az időszakokon a családom és barátaim segítettek túllendülni. A társaság sokszor életmentő lehet” – fejti ki.

Kiderült, miért fáj a magány

A magány komoly sebeket tud okozni – ezt mindenki tudja, aki tapasztalta már. Az ember a kezdetektől társas lény volt, ez evolúciós szempontból sokszor a túlélést jelentette számára. Míg azonban az ősember amiatt verődött csapatokba, hogy hatékonyabban lépjen fel a fenyegető veszély ellen, a leszármazottainál a  lelki és érzelmi támogatás, a valakihez tartozás érzése, a biztonság is közre játszik a társas kapcsolatok kialakításában. Ha pedig ez a kapocs megszűnik, az komoly fájdalmakkal jár.

A Cell szaklapban 2015-ben közöltek egy tanulmányt arról, hogy a magány nemcsak a mentális, hanem a fizikai állapotot is negatívan befolyásolja.

A rossz érzésért az agytörzsben található dorzális raphe mag (DRM) a felelős.

Kay Tye, az egyik szerző szerint a bennük található neuronok aktivitása egy evolúciós szempontból adaptív viselkedést vált ki, amit sokáig izolált embereknél figyelhető meg, és ami arra készteti őket, hogy szocializálódjanak és kapcsolatba lépjenek másokkal. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy a kutatások során egyelőre nem volt egyértelmű, hogy a DRM-ben elhelyezkedő neuronok abban játszanak-e szerepet, hogy érzékeljük az izolációt, vagy pedig a viselkedésünkre hatnak – ahogyan azt az imént említett kutató is gondolja. Akárhogy is van, a magány érzése komoly mentális gondokat is okozhat: tartósan szorongáshoz és akár depresszióhoz is vezethet.

Típusai is vannak

Mivel a magány szinte népbetegséggé vált az elmúlt évtizedekben, számos szakkönyv foglalkozik azzal, hogyan lehetne megszüntetni az emberben ezt az érzést. Az egyik ilyen sikerkötet szerzője, a The New York Times bestseller írója, Gretchen Rubin szerint a boldogsághoz szükségünk van intim kötődésekre, a valakihez tartozás érzésére, illetve arra, hogy képesek legyünk támogatást nyújtani és, hogy minket is támogassanak.

A magány elleni küzdelem egyik leghatékonyabb módja pedig, ha előtte felismerjük, milyen típusú magányban szenvedünk.

A psychologytoday.com-on megjelent írásában a szerző 7 fajtáját különbözteti meg:

1. Új élethelyzet okozta magány – Ez általában akkor tapasztalható, ha munka- vagy lakóhelyet vált az ember.
2. A különbözőség miatt érzett magány – Ha nem tudunk egy csoporthoz sem kapcsolódni.
3. A párkapcsolat hiánya – Az emberek többsége akkor érzi magát a leginkább magányosnak, ha nincs társ mellette.
4. A természethez való kapcsolódás hiánya – Sok ember igényli a természet közelségét, amit, akár egy háziállat beszerzése is enyhíthet.
5. „A barátaim elhanyagolnak” típusú magány – A különböző élethelyzetek eltávolíthatnak egymástól embereket.
6. Az ingatag vagy felszínes baráti kapcsolatok miatt érzett magány – Ha valaki nem tud mély barátságokat kialakítani, az depresszióhoz is vezethet.
7. Csendestárs hiánya – Néha az is enyhítheti a magányt, ha tudjuk, van valaki a másik szobában, akihez szólhatunk, ha szükségünk van rá.

Párkapcsolatban is lehetünk magányosak

Inkább lennék egy problémás kapcsolatban valakivel, mint egyedül – sok magányos embernek megfordul a fejében ez a gondolat. Holott nagyon vigyázni kellene azzal, mit kívánnak. Tari Annamária pszichológus szerint ugyanis a társas magány érzelmileg ugyanolyan stressz, mint a valódi egyedüllét.

„Bár a ténylegesen egyedül élők azt szokták gondolni, hogy azért jobb azoknak, akiknek egy közös lakáshoz van kulcsuk, ez sokszor nem így van” – mondta korábban.

Ezt támasztja alá a harmincas évei végén járó Annamari is, aki a saját bőrén tapasztalta, mennyire felszabadító érzés tud lenni kilépni egy olyan kapcsolatból, amiben már csak látszólag képeznek egységet a párjával. „Az akkori partnerem felelős beosztásba került, ami minden idejét és figyelmét lefoglalta, a kapcsolatunk működtetésére már nem maradt energiája. Egyedül lettem hagyva a döntésekben, a problémákban – sőt, a mindennapokban is. Többször beszélgettünk erről, mindig azt mondta, ez csak egy ilyen időszak, de majd lecsitulnak a dolgok. Két év telt el így. Sok harc és idő kellett, mire elfogadtam, hogy neki a munkája az első, és beláttam, hogy én viszont nem akarok az idők végezetéig magányosan élni mellette” – mesélte. Persze egy ilyen döntést nehéz meghozni, hiszen a magány érzését az ember legtöbbször az egyedülléttel társítja, holott az egyáltalán nem feltétele.

Hogyan birkózhatunk meg a magánnyal?

A tartós magány rengeteg szorongást okozhat, de szerencsére vannak olyan módszerek, amikkel felvehetjük a kesztyűt ellene:

Vessünk véget az önszabotázsnak

Ideje elcsitítani a belső kritikus hangunkat, és a „ki szeretne így minket” típusú negatív gondolatok helyett, a vágyainkat szavakba önteni: „szeretnék olvasottabb lenni”, „szeretnék viccesebb lenni”, „vékonyabb szeretnék lenni” – ezek érdekében ugyanis mi magunk is tehetünk.

Ne izoláljuk magunkat!

Ha elszigeteljük magunkat az emberektől, az csak még jobban erősíti bennünk a magányosság érzését, felerősíti a félelmeinket. Járjunk társaságba, amennyit csak tudunk, és igyekezzünk új ismeretségekre is szert tenni – akár a jóga központban, ahová járunk, akár azzal, hogy új hobbit keresünk.

Hallassuk a hangunkat

Ne féljünk kifejezni az igényeinket a közvetlen környezetünk felé. A magány nem szégyen, ha éppen rosszul érezzük magunkat miatta, ne féljünk kimondani. Szóljunk a családunknak vagy a barátainknak, hogy szükségünk van rájuk, akár egy beszélgetés erejéig is. Nem fognak elutasítani.

Ismerjük fel a fontosságát

Ahogyan azt már korábban is említettem, az egyedüllét során rengeteget lehet tanulni magunkról. Egy lehetőség, amivel mélyebben kapcsolódhatunk magunkhoz, megtalálhatjuk, mi kell a békénk és a nyugalmunk megteremtéséhez.

Aktivizáljuk magunkat

Magányunkban bezárkózni a legrosszabb taktika, amit elkövethetünk. Lépjünk ki a komfortzónánkból, próbáljunk ki olyan dolgokat, amiket addig soha – az ugyanis önbizalommal tölt el. Mozogjunk, sportoljunk, az endorfinra mindenkinek szüksége van. ;)

Ne adjuk fel

Ennek az időszaknak is egyszer vége szakad – ezt tartsuk észben. Sokszor lesz még rossz, de lényegében a magány is csak egy átmeneti állapot. És, ha már így van, miért ne hoznánk ki ebből a szorult helyzetből a legjobbat?

Szöveg: Filákovity Radojka

Fotó: Thinkstock