2-3 éves kor: a nyilvánvaló tagadása
Nem sokkal azután, hogy a gyerekek megtanulnak beszélni, megjelennek az első öncélú hazugságok is az életükben. Például azt állítják, hogy nem ők pisiltek be éjszaka, nem az ő tányérjukról vándorolt az étel a földre és nem ők húzták meg a macska farkát. Ezek olyan egyszerű és nyilvánvaló füllentések, amiket nincs értelme büntetni, viszont muszáj közösen átbeszélni, hogy érezzék, a ferdítésnek következményei vannak.
Mit tehetünk?
Például, mondhatjuk, hogy a cicának is vannak érzései, ezért nem szabad bántani, vagy ha leesett a földre az étel, nyugtassuk meg, hogy ez bárkivel előfordul, de ilyenkor szólni kell, hogy anya feltörölhesse, másképp valaki beleléphet és elcsúszhat rajta. Hívjuk fel a figyelmet arra, hogy az igazmondás kifizetődő tulajdonság, mert ezzel visszaszoríthatjuk a füllentések mértékét.
3-5 éves kor: színes mesék hálójában
Ebben az életkorban a képzelet szárnyal, így gyakorivá válnak azok a torzítások, amiket a gyerekek valóságosnak hisznek. Ez részben a játékból fakad, hiszen a fantáziaviláguk ajtaja ilyenkor szélesre tárul, de sokszor a vágyaknak is nagy szerep jut abban, hogy a valóságot elferdítik – erre kiváló példa, amikor azt híresztelik, testvérük fog születni, csak azért, mert ezt szeretnék. Az igazság és a képzelet összemosódása könnyen megzavarhatja a gyerekek gondolkodását, így előfordulhat, hogy már maguk sem feltétlenül tudják mi az igazság és mi nem az.
Mit tehetünk?
Először is, ne korlátozzuk a fantáziát, mert az a kreativitást is gátolhatja. Helyette próbáljunk minél erősebb és valóságosabb kapcsolatot kialakítani a kicsikkel, mert ezek a stabil alapok lesznek azok, amik visszahúzzák a túlzottan kalandozó képzeletet. Például hagyjuk, hogy a gyerekek társalogjanak a képzelt barátaikkal, viszont szervezzünk olyan programokat, ahová – hangsúlyozzuk – csak a család hivatalos, a barátok nem. Idővel ezek a fantáziaszülemények maguktól el fognak tűnni.
5 éves kor után: a felelősségvállalás időszaka
A korcsoportban kétféle hazugságot különböztethetünk meg. Az egyik a kegyes hazugság: nem ritka, hogy egy idősebb testvér magára vállal valamit azért, hogy a kicsit ne büntessék meg, ugyanis ilyenkor a gyerekek már rendelkeznek felelősségtudattal. A másik, amikor azért állítanak valótlanságot, mert félnek a büntetéstől vagy attól, hogy csalódást okoznak nekünk. Ez szintén a felelősségvállalásból fakad, csak éppen ebben az esetben a negatív érzés a füllentés kiváltó oka.
Mit tehetünk?
Kommunikáljunk, mielőtt elhamarkodottan cselekednénk. Ha például rossz értékelést hoz haza a kicsi és hazudik róla, ne vonjuk felelősségre, mert minden gyereknek más az erőssége. Lehet, hogy matematikából átlagon felüli a teljesítménye, de magyarból nem az. Helyette erősítsük meg, hogy nem okozhat csalódást, mert tudjuk, hogy keményen dolgozik. Amennyiben így teszünk, legközelebb már tudni fogja, hogy bízhat bennünk és az értékítéletünkben. Abban az esetben, ha más hibáját vállalja magára, netán kegyes hazugsággal áll elő egy témában, tudatosítsuk benne, hogy ez nagyra becsülendő dolog, de az élet nem így működik – mindenkinek vállalnia kell a felelősséget a tetteiért.
Fontos a figyelem
Az életkori sajátosságokról eltekintve a gyerekek sokszor azért is találnak ki valótlanságokat, mert úgy érzik, nem kapnak kellő figyelmet. Mondhatnánk úgy is, hogy ez egyfajta segélykérés a részükről, amit csak egyetlen módon tudunk orvosolni: több közös programmal, játékkal és családi együttléttel. Minél inkább úgy érzik, hogy a kellő odafigyeléssel fordulunk feléjük, annál hamarabb kezdik elhagyni a füllentés rossz szokását.
Még több gyerekneveléssel kapcsolatos témát a Nők Lapja Család rovatában, illetve a Nők Lapja Gyerek magazinokban olvashattok.
Szöveg: D.A.
Fotó: Thinkstock
