Ezt tehetjük felnőttként:

Fontos az alapos önismeret

Gondolkodjunk el, hogy mi okozza a legtöbb és legnagyobb fejtörést számunkra. Étkezési probléma, munkahelyi gondok, esetleg a magánéletünkben alakult ki kisebb zűr? Ha meg tudjuk határozni, hogy életünk mely területén érezzük sokszor feszültnek magunknak, már nyert ügyünk van, hiszen tudjuk, hogy ott van dolgunk, ott kell kezelni a problémát.

Tervezzük meg a megoldást!

Ha például a rendszertelen étkezés, a „túlevés” tesz indulatosabbá, akkor találjuk ki, hogyan tarthatjuk távol az egészségünknek egyáltalán nem kedvező élelmiszereket. Ha a baráti társaságunkban vagy a családunkban akad olyan személy, aki könnyen kihoz a béketűrésből, akkor érdemes három lépés távolságot tartani tőle egy időre. Ne felejtsük el, hogy a környezetünkben lévő „zavaró” tényezők megnehezítik azt, hogy higgadtan és a belső békénket megtalálva álljunk a mindennapokhoz. Kezeljük ezeket a problémákat hatékonyan és a lehető legokosabban!

Számoljunk vissza 10-től, ha kell, többször is!

Minél tovább fékezzük az indulatainkat, annál nagyobb az esély arra, hogy elkerüljük a dühkitöréseket. Ha máshogy nem megy, akkor számoljunk lassan vissza tíztől. Ha ezt túlságosan elavult megoldásnak tartjuk, akkor számoljunk vissza valamilyen idegen nyelven!

Legyünk figyelmesebbek magunkkal!

Jó megoldás az indulatok kezelésére a befelé fordulás. Legyünk figyelmesek és ne ítéljük el saját magunkat, ha az érzelmeinkről van szó. Fogadjuk el, hogy vannak feszültebb pillanataink, de ez nem azt jelenti, hogy meggondolatlanul, hirtelen felindulásból valami olyat kell cselekednünk, amit később még megbánhatunk!

A környezet válasza

Nehéz bármit is változtatni a viselkedésünkön, egyes történésekre adott reakciónkon, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy mit rontottunk el. Ilyenkor van szükségünk a környezet visszacsatolására. A hozzánk közel álló személyek segíthetnek abban, hogy észrevegyük, mi az, amire nem jól reagáltunk egy adott szituációban, így lehetőségünk van arra, hogy ne kövessük el mindig ugyanazokat a hibákat.

Róma sem egy nap alatt épült fel! Fontos, hogy ne adjuk fel!

Kontrollálni az indulatainkat nem egyszerű feladat, de ne adjuk fel! Minden egyes lépés, amit a változásért teszünk, csak a javunkra válhat.

Így segíthetünk a gyerekeknek:

Legyünk határozottak és következetesek!

A gyermekünknek tudnia kell, hogy melyek azok a viselkedésformák, amelyek elfogadhatóak a társadalomban. Győződjünk meg arról, hogy minden olyan személy, akikkel közeli kapcsolatban állunk, és aki hatással lehet a gyermekünkre, tisztában van azzal, hogy melyek azok a reakciók és cselekvések, amelyeket mi magunk is elfogadottnak tartunk.

Segítsünk megtalálni a kicsiknek a legjobb módot a düh kezelésére!

Győzzük meg a kisembert arról, hogy szavakkal sokkal többre megy, mint erővel. Vezessük rá, hogy egy vitahelyzetben hogyan tud hatékonyan érvelni, vegyük rá, hogy szóban álljon ki az igazáért, akár úgy, hogy velünk vitatkozik!

Gyakoroljuk közösen az önkontrollt!

A gyermekek nem rendelkeznek veleszületett képességgel saját maguk irányítására. Meg kell nekik tanítani, hogy ne rúgjanak, üssenek, harapjanak, amikor úgy érzik. Szükségük van a szülő útmutatására, hogy fejlesszék az érzelmeik irányítását.

Kerüljük a „szívósságra” nevelést!

Néhány családban – különösen, ha fiúgyermekről van szó – ösztönzik az agresszivitást. A szülők gyakran használják a „kemény” szót, hogy megdicsérjék a gyermeket. Ezzel viszont épp az ellenkezőjét érhetjük el, mivel a gyermek ezt úgy értheti, hogy akkor vagyunk büszkék rá, ha egy adott helyzetben inkább az erejét fitogtatja.

Ne fegyelmezzünk elfenekeléssel!

Egyes szülők elfenekelik a gyermeküket büntetésként. Az ilyen módon nevelt gyermek a későbbiekben azt hiheti, hogy ez a helyes módja annak, hogy kezelje az embereket, ha nem tetszik mások viselkedése. A gyermekkorban átélt fizikai büntetés megerősítheti a gyermek agresszivitását mások felé.

Kontrolláljuk a saját vérmérsékletünket!

A gyerekek általában tükrözik a szüleik viselkedését. Ha felnőttként ésszerű módon fejezzük ki a haragunkat, valószínűleg a gyermekünk is követni fogja a példánkat.

(parents.com, psychologytoday.com)

Szöveg: D. E.

Nyitókép: Thinkstock