Az intimitáshoz való viszonyunk a közösségi média elterjedésével elképesztő változásokon ment keresztül: a legbelsőbb világunkba ma már szinte bárkinek könnyedén – és nem ritkán meggondolatlanul – bepillantást engedünk. Néha azonban nem mi döntjük el, mennyire szeretnénk kitárulkozni, az online tér ugyanis könnyen kiszolgáltatottá tehet, és olyan tartalmaknak is helyet adhat, amelyek minket érintenek, rólunk szólnak ugyan, de mások rendelkeznek felettük.

Annak ellenére, hogy az elnevezés megtévesztő, a bosszúpornó valójában nem egy új felnőttfilmes műfaj, hanem a szexuális jellegű visszaélések nagyon is 21. századi formája. Arra utal, amikor egy korábbi partnerünk a beleegyezésünk nélkül meztelen képeket vagy szexuális aktusról készült videót tesz közzé rólunk online. Ha azt gondolnánk, a jelenség csak egy szűk réteget érint, nagyon is tévedünk.

Nézd, az ott te vagy – meztelenül

Kicsivel több, mint egy éve szivárgott ki a Facebooktól az a belső használatra készült dokumentum, amelyből nagy vonalakban kirajzolódik, milyen horderejű problémával állunk szemben. A benne közölt számok csupán közelítenek a valósághoz, a statisztika elkészítésekor ugyanis a cég azokra az adatokra tudott támaszkodni, amiket az elszenvedők önbevallás alapján szolgáltattak, ugyanakkor rengeteg olyan eset történt és történik, amit az áldozatok nem jelentenek a moderátorok felé.

De lássuk az adatokat: a dokumentum szerint a Facebook munkatársainak tavaly mindössze egy hónap alatt 54 ezer szexuális zsarolás és bosszúpornó ügyében kellett eljárniuk, és csak 2017 januárjában 14 ezer fiókot kellett letiltaniuk ilyen visszaélések miatt. Ami pedig még ennél is ijesztőbb, hogy a jelentett esetek közül 33 alkalommal gyerekek voltak a sértettek, akiknél a bosszúpornó következményei is súlyosabbak lehetnek: a The Guardian nemrég megjelent cikke rámutatott, hogy egyre több fiatal áldozat követ el öngyilkosságot a nyilvános megszégyenülés miatt.

A meztelen fotó elvárás?

Sarah Richards – aki a The Guardian cikkében is szerepel – 15 éves volt, amikor meztelen képei elözönlötték az internetet, elterjedtek az iskolájában, az ismerősei és a családja körében. A fotók kiszivárogtatója nem más volt, mint egykori szerelme, akivel az első szexuális élményét is átélte. A lány a végletekig megbízott benne, ezért amikor hónapokkal a szakításuk előtt a fiú arra kérte, vetkőzzön le neki videóbeszélgetés közben, vonakodva ugyan, de megtette. Míg azonban ő ártatlan mókának hitte az egészet, a barátja titokban fotókat készített meztelen testéről, amiket szakításuk után bosszúból nyilvánosságra hozott. Sarah-nak emiatt a poklok poklát kellet megjárnia: hónapokon keresztül kénytelen volt elszenvedni, ahogy ismerős és teljesen ismeretlen emberek rosszindulatú megjegyzéseket tesznek a testére, gúnyolódnak rajta a Facebookon, a YouTube-on és a Twitteren.

„Az online térben könnyelműbben bánunk az intim tartalmakkal, egyszerűbb lenyomni az entert, mint személyesen többet mutatni magunkból, pedig hatványozottabban nagyobb a veszély. Nem tudhatjuk ugyanis, hogy hová kerül később az a tartalom, amit csak a barátunknak, barátnőnknek szántunk” – magyarázza Csizmadia Dóra pszichológus. A szakember szerint sextingeléskor – vagyis amikor valaki saját magáról oszt meg erotikus tartalmakat üzenetben – gyakran előfordul, hogy a felek nem is ismerik egymást mélyrehatóan, csak elképzelnek valamit a másikról, és ennek a képzeletbeli képnek szól a vágy, az izgalom, az üzenetek. A fiatal lányok gyakran bóknak veszik az érdeklődést, a kíváncsiságot úgy értelmezik, mintha a másik felfedezte volna különlegességüket és egyedi személyiségüket, holott a tinédzser fiúk sokszor csak egy kis izgalomra vágynak, és szinte mindegy is, hogy kitől kapják azt meg – lehetőleg attól, aki hamarabb megadja számukra. Ezt a jelenséget támasztja alá a brit Childnet International tavalyi felmérése is, amelyből kiderült, hogy a szakértők által megkérdezett lányok 14 %-a érezte már ránehezedő elvárásként, hogy meztelen képeket osszon meg magáról az aktuális udvarlójának.

Az áldozatnak esélye sincs az önvédelemre

„A bosszúpornó a károkozásról szól. Az elkövetőt erős negatív érzések – harag, csalódottság vezérlik –, és ha nem tudja megfelelően kezelni az érzéseit, a dühe agresszióba fordul át. Az önkontroll és az erkölcsi tartás hiánya miatt pedig az áldozat legfájóbb, legsebezhetőbb pontjára tapint” – mondja a pszichológus. Szerinte a nyilvános megaláztatást tovább súlyosbítja, hogy nem lehet tudni, hány emberhez jutnak el a kompromittáló tartalmak, így az áldozatnak esélye sincs megvédeni magát. A szomorúság, a harag és a szégyen komplex érzései mellett pedig szenvedését tovább súlyosbítja az áldozathibáztatás nagyon gyakori és fájdalmas jelensége.

„Ha valaki szorongó alkat, alacsony az önbecsülése, úgy gondolja, nincs kivel megosztania a fájdalmát, illetve kiemelten fontos az életében, hogy megfeleljen másoknak, akkor könnyen elhatalmasodhat rajta, hogy nem tud együtt élni a szégyennel. Elkeseredettségében pedig az öngyilkosság tűnhet az egyetlen kiútnak”– fejti ki Csizmadia Dóra azzal kapcsolatban, milyen esetekben vezethet végzetes következményekhez a bosszúpornó. Ahhoz, hogy a tragédia elkerülhető legyen, segítségre van szükség: a legfontosabb, hogy az áldozatnak legyen legalább egy olyan bizalmasa, akivel nyíltan beszélhet, akivel megoszthatja a terheit. Az érzelmi feldolgozás során fontos, hogy át tudja keretezni a történteket: legyőzze a szégyenérzetet, tovább tudjon élni a tudattal, és ne ez legyen a legmeghatározóbb élmény az életében.

A Facebook tehetetlen?

A közösségi média nehezen szabályozható terület, a szexuális jellegű visszaélések kiszűrése és kezelése pedig különösen ingoványos talaj. Annak ellenére, hogy a Facebook a megoldandó feladatok sorában az elsők között igyekezett kezelni a bosszúpornót, sokáig úgy tűnt, tehetetlen a problémával szemben. Jelenleg külön erre a célra létrehozott, mesterséges intelligencia alapú fejlesztésekkel és egy meglehetősen bizarr intézkedéssel igyekszik az ilyen esetek elébe menni. Arra kérte ugyanis a felhasználóit, hogy önként küldjenek be saját magukról meztelen képeket. A kompromittáló tartalmakat a megfelelő adatbázisban raktároznák, hogy a képfelismerő algoritmus még azelőtt felismerhesse és blokkolhassa a kérdéses fotókat, illetve videókat mielőtt azokat bárki illetéktelenül feltöltené és megosztaná. Az intézkedés terve nagy port kavart, és annak ellenére, hogy már a negyedik országban tesztelik működőképességét, sokan még mindig ódzkodnak tőle – teljesen érthető módon. A dolog szépséghibája csupán annyi, hogy a rendszer csak azokat a képeket vagy videókat képes felismerni, amelyeket magunk küldtünk el neki. Ha valaki olyan fotót készít rólunk, amelyről nincs tudomásunk, vagy amelyből nincs egy eredeti másolat a birtokunkban, akkor kis híján csak a vak szerencsében bízhatunk, hiszen a jelenlegi állás szerint megelőzni nem tudjuk, hogy visszaéljenek vele.

A szülők és az iskola felelőssége hatalmas

Illúzió lenne azt hinni, a gyerekünket mindentől megvédhetjük, jogosan merülhet fel azonban kérdés, mit tehet a szülő vagy akár a pedagógus annak érdekében, hogy a fiatalokat minél korábban felkészítse a hasonló veszélyekre. Az iskolai közegnek fontos szerepe lehetne abban, hogy a fiatalok még idejében releváns és szerteágazó információkat kapjanak a szexualitásról: a hozzá kapcsolódó fogalmakról és az esetleges veszélyekről, amikkel akár virtuálisan, akár a való életben találkozhatnak. Legalábbis így kellene, hogy legyen – a realitás azonban teljesen más. A szakértő szerint ugyanis az iskolai szexuális felvilágosítás egyrészt meglehetősen későn érkezik – az esetek többségében a fiatalok már jóval előtte pornográf tartalmakba botlanak az interneten –, másrészt túl tárgyilagos és személytelen ahhoz, hogy valóban értékes legyen számukra. Arról nem is beszélve, hogy sok helyen hiányos a felvilágosítás: nem esik szó a homoszexualitásról, a gender sokszínűségről, a sextingről, az online zaklatásról vagy a bosszúpornóról.

Ami viszont a családi miliőt illeti, Csizmadia Dóra szerint a meleg, bizalommal teli érzelmi légkör, a nyitott és támogató közeg, amelyben odafigyelnek a másikra, elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyermek azt érezze, baj esetén bátran fordulhat a szülőkhöz. „Ha nem csupán akkor örülünk nekik, érdeklődünk irántuk és figyelünk rájuk, ha jól teljesítenek és megfelelnek az elvárásoknak, ha érzelmileg elérhetőek maradunk akkor is, ha esetleg elzárkóznak, úgy több esélyünk marad arra, hogy a gyermekeink jobban beengedjenek minket a világukba” – magyarázza. A pszichológus szerint fontos, hogy arról is beszélgessünk velük, milyen hatások érik őket az online térben, számukra ugyanis ez legalább olyan lényeges, mint a való világ. De érdemes körüljárni a bizalom kérdését is, elmagyarázni nekik, hogy más megbízni egy barátban, akit régóta ismerünk személyesen, mint egy sosem látott Facebook-ismerősben, akivel csak pár hét beszélgetés van mögöttük. Emellett tudniuk kell, hogy az internet sosem felejt, ami egyszer oda felkerült, az másolható, lefilmezhető, kvázi bárhol felbukkanhat, ezért felelősséggel lehet csak jól használni.

Illusztráció: Thinkstock