Az érzelmek megértése
Sok szülő takargatja a valódi érzelmeit, a krízishelyzetekben inkább visszatartja a sírást és csak akkor engedi meg magának az érzések kitörését, ha „biztonságban”, vagyis egyedül van. Természetes dolog, ha meg szeretnénk óvni a kicsiket a nehézségektől és az élet kellemetlenségeitől, ha viszont őszintén kezeljük a problémákat, és felvállaljuk előttük a szomorúságunkat, többet taníthatunk nekik, mintha elfojtanánk az érzéseinket.
Kommunikáció a kulcs
Amikor a gyermekek idegesnek és bánatosnak látják a szüleiket, megijednek és félni kezdenek. Megfelelő kommunikáció nélkül pedig könnyen benne maradhatnak ebben az érzelmi állapotban. Egyszerűen meg kell nekik magyarázni, hogy mi történik, hogy apa vagy anya miért szomorú, mi az, amiért sír. Az erről való beszélgetés nagyon fontos, hiszen ez egyrészt hozzájárulhat a szülők és gyerekek közötti kapocs megerősödéséhez, másrészt a csöppségek megtanulhatják, hogy mindenről lehet őszintén beszélni, sőt kérdezni is. Ez utóbbit a szülők is megtehetik, például így: „Mit érzel most, hogy láttad apát/anyát sírni?” Az ilyen fajta viselkedéssel oldható a feszültség, az apróságok pedig megbizonyosodhatnak arról, hogy nem is olyan nagy a baj. Ha tudják és értik, mi történik, képesek lesznek jobban megbirkózni a negatív érzésekkel és azzal a gondolattal, hogy nem szégyen időnként elérzékenyülni.
Középpontban az életkor
Amikor megmagyarázzuk a gyerekeknek, hogy miért sírunk, nagyon ügyeljünk arra, hogy az életkoruknak megfelelően tegyük ezt. Olyan és annyi információval lássuk el őket, hogy a biztonságérzetük és érzelmi stabilitásuk ne sérüljön. Mindig tartsuk szem előtt az adott korszak sajátosságait és próbáljunk eszerint beszélni velük. Elengedhetetlen továbbá, hogy éreztessük: nem az ő hibájukból történik, ami történik.
Beszélni a legmélyebb dolgokról is
Nagyon sok ember zárkózik be és kezeli tabuként az érzelmekről való kommunikációt, de akár magát az érzelemkifejezést is. Ez lehet egy tanult viselkedés, de lelki beállítottság is. Ahhoz, hogy ezt megelőzzük, már kisebb korban érdemes bátorítani őket arra – példamutatással és megfelelő mintával -, hogy nyugodtan feltárhatják az érzékenyebb emóciókat is. Ha a gyerekek megértik, megtapasztalják és be tudják építeni a saját személyiségükbe azt, hogy az érzelmek valójában mennyire sokrétűek, jobban kezelik majd a későbbiekben a nehézségeket.
A határok megtartása
Attól, hogy teljesen egészséges, ha a lurkók sírni látják a szüleiket, még nem feltétlenül jó, ha egyfolytában ezt tapasztalják. Mint mindenben, ebben is meg kell tartani a megfelelő mértéket, hiszen ha a csemeték azt érzékelik, hogy a baj állandósult, megijedhetnek, és könnyen gondolhatják azt, hogy valami nagyon elromlott. Ilyenkor akár bűntudat is jelentkezhet bennük, azt érezhetik, hogy valamit tenniük kell, de mivel gyerekek, nem tudják mit. A tehetetlenség érzése végül komolyabb félelmek melegágya is lehet: „Mit tehetnék?”, „Hogyan segíthetnék?”, „Mi lesz a szüleimmel?”, „Mi fog történni velem?” Ha ezt a folyamatot nézzük, máris megértjük hogyan alakul ki bennük a bizonytalanság és a szorongás.
Tudatosság
Akármennyire is természetes dolog sírni és sírni látni másokat, oda kell figyelni arra, hogy a gyermekek milyen mennyiségben kapják különféle csatornákból az szomorúság ilyen jellegű kifejeződését. Rengeteg reklámban, filmben, plakáton és egyéb felületen találkozhatnak a bánattal, ezért ha otthon és a környezetükben is folyamatosan ezt tapasztalják, az a szokásosnál is ijesztőbb lehet számukra. Próbáljunk meg tudatosak lenni és figyeljünk oda kellőképpen a gyermekek érzelmi terheltségére.
Szöveg: L. J.
Nyitókép: Getty Images
