A felső tagozatos Balázs rendszeresen úgy járt iskolába, hogy nem készítette el a házi feladatait, és a tankönyvei felét is otthon felejtette. Az osztályfőnöke behívta az édesanyját. Kezdő pedagógusként megfigyelő szerepben én is jelen lehettem a szülő-pedagógus találkozón. A tanárnő sorolni kezdte a problémákat. A gyerek le fog maradni a tananyagban. Nem tud teljesíteni a tanórán a tankönyvei nélkül. Sok egyest kapott, amiért nem ír házi feladatot. Az anyuka pedig kétségbeesve magyarázta, hogy egyedül neveli a gyerekeit, korán megy el, sokára ér haza a munkából, és nincs eszköze, amivel rá tudná venni a fi át arra, hogy magától leüljön tanulni. A két fél csak látszólag figyelt egymásra. Valójában mindketten elmondták, amit akartak, és mindketten a másiktól várták a megoldást.

Segítséget, valódi tanácsokat nem kapott a szülő. Bizalmatlanul távozott, és olyan ígéreteket tett, melyekről már akkor tudta, hogy nem fogja tudni otthon betartatni a fiával. Nem csoda, hogy a megbeszélés után nem változott semmi. Balázs továbbra sem írt házi feladatot, és továbbra is félig bepakolt iskolatáskával érkezett reggelente. Más anyukát is láttam már, aki szégyenkezve húzta össze magát, mert a pedagógus csak sorolta és sorolta, mi a baj a gyerekével. Ahogy láttam zavarba jött tanárt is, akit lerohant a szülő, és kiabálva kérte rajta számon, miért nem a fiának adott igazat egy gyerekek között támadt vitában. Nem véletlen, hogy sokszor a pedagógus és a szülő is úgy érkezik egy találkozóra, hogy már előre tartanak a szituációtól. Mindkettőjüknek rossz érzéseik vannak, attól tartva, hogy a másik majd vádaskodni, támadni fog. Lehetséges így a gyerek érdekeire koncentrálva megoldásra jutni? Mit tehetünk szülőként, és mit pedagógusként? Erre kerestünk választ Sziládi Hedvig Andrea gyerekcoach-csal és pedagógussal, valamint Balatoni József történelemtanárral, akinek Jocó bácsi világa Facebook-oldalát több ezren követik újszerű pedagógiai módszerei miatt.

MILYEN ÜGYBEN KERESHETJÜK A PEDAGÓGUST?

Ha a szülő nem talál megfelelő választ a neveléssel, a tananyaggal vagy akár az iskolai feladatokkal kapcsolatos kérdéseire, akkor bátran felkeresheti a pedagógust. Ha csupán egy általános információra kíváncsi (pl. ebédbefizetés, osztálykirándulás, lecke), e-mailben vagy telefonon is üzenhet a tanárnak. Azt azonban ne feledjük, hogy egy pedagógusra egy osztályban legalább 30 fő jut, ezért nem biztos, hogy azonnal tud nekünk válaszolni. Ilyen esetekre az a legjobb megoldás, ha a szülők létrehoznak egy levelezőcsoportot, ahol sokkal könnyebben, gyorsabban eljuthat hozzájuk a hiányzó információ. Ha azonban problémás helyzet áll elő (pl. iskolai agresszió, tanulási vagy magatartási gondok), akkor mindenképp fontos személyesen is egyeztetni a pedagógussal.

„Semmi értelme otthon őrlődnünk, miközben mi szívünk szerint bemennénk a tanárhoz, csak egy cikkben vagy a szomszédban azt mondták, ilyesmi miatt ne zavarjuk a pedagógust – figyelmeztet Balatoni József. – Minden embernél más az ingerküszöb, más tényezőket tart lényegesnek, és a szülő úgyis érzi, melyik az a helyzet, amelyet már nem tud otthon, egyedül kezelni.”

Hasonlóan látja Sziládi Hedvig Andrea is.

„Én mindig arra kérem a szülőket, hogy azokról a gyereket érintő pozitív és negatív változásokról is meséljenek, melyek nem kifejezetten iskolai jellegűek – mondja a gyerekcoach. – Ahhoz, hogy a pedagógus nevelni és oktatni tudja a rábízott diákokat, ismernie kell a hátterüket, az őket foglalkoztató problémákat, élményeket. Az is fontos, hogy a pedagógus és a szülő ne csak negatív esetek és információk kapcsán keresse egymást. Ha mindig csak a rossz élmények társulnak a szülőpedagógus kommunikációhoz, jóval nehezebb lesz megtalálni a higgadt, közös hangot. Én akkor is felhívom a szülőt, ha jó hírt szeretnék megosztani vele, például arról, hogy a gyermeke fantasztikusan felelt, vagy felülmúlta addigi teljesítményét az órai munkában. Ha nincs semmilyen probléma, akkor is érdemes legalább félévente egyeztetni a pedagógussal fogadóóra keretében, hogy milyennek látja az iskolában a gyermekünket, és mit gondol a tanulmányairól.”

AKKOR IS BEMENJÜNK, HA A GYEREKÜNK ELLENZI

Semmiképpen ne döntsünk csemeténk feje fölött! Legjobb, ha megkérdezzük őt, szeretné-e, ha beszélnénk a pedagógussal. Hallgassuk meg a válaszát, mondja el, mit szeretne, mitől tart, és mi lenne szerinte a megoldás. Nyilván nem érdemes minden egyes aprósággal az iskolába futni, de az sem jó, ha a gyerek kéri a segítséget, mi viszont elbagatellizáljuk a problémáját, és azt mondjuk: „Mi is átestünk ezen!”, Ugyan, ne vedd komolyan!”, „Ne is foglalkozz vele!”

…

Még több jó tanácsot találtok a 2017-es Nők Lapja Iskolaválasztóban! A magazint október 4-től kapható az újságosoknál!

Szöveg: Wéber Anikó

Fotó: Getty Images