Legtöbbször a végletekről esik szó: a kiugróan jó képességű tanulók tehetséggondozásáról és a tanulási és magatartási problémákkal küzdő diákok felzárkóztatásáról. A pedagógus rendszerint nekik szenteli a figyelmét. Nem szándékosan, csakhogy a negyvenöt perces órán a magyarázatok és a gyakorlás közben éppen arra jut ideje, hogy a régóta jelentkezőket meghallgassa, a lemaradókat felzárkóztassa, a rendetlenkedőket lekösse. Én is ezzel szembesültem pedagógusként, amikor tanítani kezdtem. Peti lassabban haladt, mint a többiek, vele gyakorolnom kellett a táblánál. Réka rögtön megértett mindent, állandóan jelentkezett, neki pluszfeladatot kellett adnom. Zsolt folyamatosan forgolódott, beszélgetett, ki kellett találnom, mivel kelthetem fel az érdeklődését a tananyag iránt. Bálinttal azonban nem volt semmi dolgom. Nem kellett rászólni, nem piszkálódott, nem jelentkezett, nem kért segítséget. Ő egyedül is boldogult. Ahogy teltek a hetek, rájöttem, hogy róla még semmit sem tudok. A kollégáktól hiába kérdezősködtem, ők is csak arra emlékeztek, hányast adtak Bálint feleletére. A kisfiú nem nyílt meg magától, nem szeretett szerepelni, és a háttérben maradva szinte eltűnt. Én pedig arra kerestem a választ: neki vajon jó így? Vajon a „láthatatlan” gyerekeknek származhat hátrányuk abból, hogy „megfeledkeznek” róluk a tanárok? Rá lehetne venni őket arra, hogy előlépjenek a háttérből? Hogyan segíthetjük ezeket a gyerekeket szülőként, pedagógusként? Abban ugyanis biztos vagyok: a figyelemre nekik is szükségük van. Ők is arra vágynak, hogy elismerjék, dicsérjék, meghallgassák őket.
KERESSÜK MEG, MIBEN ÁTLAG FÖLÖTTI!
„Senki sem átlagos – hangsúlyozza Sziládi Hedvig Andrea pedagógus és gyerekcoach. – Ne hagyjuk, hogy azt higgye magáról a gyerek, hogy ő kevesebbet ér, mint a többiek, csak mert a háttérben marad! Itt csupán arról van szó: a pedagógusoknak több időre van szükségük, hogy meglássák a csendes gyerekek erősségeit és gyengeségeit, mivel ők nehezen nyílnak meg, és nem követelnek annyi figyelmet maguknak, mint a társaik. Viszont minden gyerek igazi, külön egyéniség, aki átlagos és átlag feletti képességekkel is bír. Az azonban már más kérdés, hogy az erősségeit mennyire ismeri, és hogyan tudja közvetíteni a külvilág felé. Ezért rendkívül fontos feladatunk van szülőként és pedagógusként: segítenünk kell a gyereket abban, hogy felfedezze, miben tehetséges.”
A pedagógusok kitalálhatnak olyan feladatokat, melyek keretében minden tanuló a kedvenc témájáról, hobbijáról írhat vagy tarthat beszámolót. Szülőként pedig szintén arról beszélgessünk a gyerekkel, amit a legjobban szeret csinálni. „Hallgassuk meg anélkül, hogy a szavába vágnánk. Vonjuk be őt a család feladataiba, kapjon lehetőséget önálló munkára, és ha elvégezte, dicsérjük meg jól. Ez azt jelenti, hogy ne általánosságokat mondjunk, hanem az elkészített feladatára reagáljunk. Ne annyit jegyezzünk meg: »Ügyes vagy!«, »Szuper lett.« Ebből még nem tudja leszűrni a gyerek, miben erős. Mondjuk helyette azt: »Látom, nagyon precízen bepakoltad a táskádat / megterítetted az asztalt.«, »Nagyon figyelsz a részletekre!« Így könnyebben rávezethetjük őt arra, miben tehetséges. Ha erre rájön, hinni fog magában. Ha hinni fog magában, önbizalma is lesz. Ha pedig önbizalma lesz, önállóan is mer majd döntéseket hozni, és könnyebben kiáll magáért” – magyarázza a gyerekcoach.
Természetesen nem mindenkit lehet ugyanazzal ösztönözni, meg kell keresnünk, mi motiválhatja a lányunkat, fiunkat. Ami biztos: ne versenyeztessük őket, és ne hasonlítgassuk a teljesítményüket másokéhoz. Helyette a kudarcban is találjuk meg együtt az előnyöket. Mi az a tapasztalat, amit leszűrhetünk a rossz eredményből? Mit tanultunk belőle? Fejlődtünk- e általa? Ezeket a kérdéseket tegyük fel az ellenőrző fölött, ahelyett hogy leszidnánk a gyereket egy félresikerült dolgozat vagy rossz jegy miatt.”
…
A cikk folytatásában bővebben szó esik többek között a szorongásról és a háttérszerep előnyeiről is – keressétek a Nők lapja Iskolaválasztó 2017-es számában!
Szöveg: Wéber Anikó
Fotó: Getty Images
