Bevallom, egyáltalán nem győzött meg – ennek ellenére eldicsekedtem vele a suliban: mi már bizony egészségesen élünk, mert reformkonyhát vezetünk. Azonban legnagyobb meglepetésemre a tanító néni nem lelkesedett az öt-letért, szerinte a mamám egy „lila ködös hippi” volt, és a fittség titka nem a banánpürében vagy a zabpehelyben keresendő, hanem rengeteg tej elfogyasztásában, hiszen „abban van a kalcium”. Ez volt az első alkalom, amikor ráeszméltem, hogy a különféle diéták kicsit olyanok, mint a vallás: mindenkinek meggyőződése, hogy az övé az igazi.

Sztárok védőszentszerepben

Aztán elérkeztek a kilencvenes évek, Magyarországra pedig – hála egy pletykákkal megpakolt bulvárlapnak – befutott az Atkins-diéta. A magazin a sztárok diétájaként hirdette az étrendet, amely arra buzdított, hogy húst hússal, zsírt zsírral fogyasszunk, tartsuk magunkat távol a gyümölcsöktől, gabonáktól, sőt estefelé már magas cukortartalmú zöldséget, például sárgarépát se együnk. Bármilyen abszurdan hangzik mindez, érdekes módon senki sem kérdőjelezte meg a lap információit. A kétezres évek elejéig rendszeresen fel-felbukkantak a hasonlóan radikális diéták, természetesen mindig párosítva egy-egy celebritással – mintha ahhoz, hogy egy étrend releváns legyen, szüksége lenne egy sztár-védőszentre. Jennifer Aniston és a South Beach-diéta. Nicole Kidman és a 900 kalória diéta, Victoria Beckham és az eper-rucola diéta. Nem meglepő, hogy – és ezt hivatalos kutatások is bizonyítják – a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején megsokszorozódott az étkezési zavarokkal küzdők száma. A „nullásméret-kultúra” évekre kiütötte az eredeti inspirációt, mely szerint a diéták célja az életminőségünk javítása, nem pedig a farmerméretünk csökkentése.

Végtelenül egyszerű igazság

A diétamánia alaposan átformálta a társadalmi szokásokat: az éttermek a szokásos sült krumpli vagy rizibizi köret helyett kénytelenek voltak salátákkal megspékelni a kínálatot – más kérdés, hogy még mindig cukorban tocsogó öntetekkel kínálták a „fitneszsalit”. A tár-sasági események pedig – legyen szó karácsonyról vagy szülinapról – hirtelen komoly szervezést igényeltek, hiszen rengeteg elvárásnak kellett egyszerre megfelelni: „a hugi nem eszik fehér lisztet”, „anya kerüli a cukrot”, „apa csak laktózmentes tejet ihat”, és így tovább. Amikor a kultikus sorozat, a Szex és New York főhősnője, Samantha a sztori szerint aktfotózásra készült, és hónapokon át biozöldségeken élt, ismét történt valami: a felszínes „azért eszünk, hogy szépek legyünk” elv mellett lassan ismét megjelent az egészséges életmód iránti elkötelezettség. Gombamód kezdtek szaporodni a bioboltok és -piacok, de persze semmi nem garantálta, hogy ott valóban ökotermékeket és természetes ételeket árulnak, bár azért mi, fogyasztók alaposan rájuk cuppantunk. Öröm az ürömben, hogy az emberek végre kapiskálni kezdték a végtelenül egyszerű igazságot: ha kiegyensúlyozottan táplálkozunk, a kinézetünk is jobb lesz. Így került előtérbe a makrobiotika is – hála az örökifjú Gwyneth Paltrow-nak és Madonnának, akik szentül állítják: ha figyelünk az ételek energiáira, cserébe nemcsak az elhízásnak és betegségeknek, de még az öregedésnek is búcsút mondhatunk.

Áldozat másokért

Így jutottunk el oda, hogy már nemcsak a kaja összetevői és származása fontos, hanem az is, hogy jin vagy jang, hűt vagy fűt, savas vagy lúgos, és így tovább. Ma, 2015-ben már koránt-sem elég, ha egy híresség fehérre photoshopolt fogakkal reklámoz egy diétás készítményt – az ébredezőtársadalomban komoly ideológiák társulnak a különféle étrendekhez. Itt van például a milliókat lázban tartó paleolit diéta, amely egészen az ősidőkig megy vissza, hogy megfejtse, mire van szüksége az emberi szervezetnek. A vegánok – azok a vegetáriánusok, akik nem fogyasztanak semmilyen állati eredetű terméket – elsősorban az állatok jogaiért küzdenek. Komoly változás ez ahhoz képest, hogy két évtizeddel ezelőtt bármit elkövetett, megevett vagy megivott volna a fogyasztó azért, hogy igazán csinos legyen. Áldozatot hozni, lemondást gyakorolni egy másik lény javára, ehhez igazítani egy olyan alapvető életfunkciót, mint az étkezés, mindenképpen dicséretes dolog. Még a korábban végtelenül szélsőségesnek tartott nyers vegán diéta is kimerészkedett az őrület fogalmából, és London, Madrid és New York után Budapesten is sorra nyílnak a főzés nélkül készített, csakis nyers ételekből álló fogásokat kínáló éttermek és cukrászdák. Innen már valóban csak egy lépés, hogy felismerjük: környezet-tudatosság nélkül egyéni tudatosság sem létezhet, hiszen az élet nagy körforgásában mindannyian összeköttetésben állunk.

És akkor még nem is beszéltünk a manapság oly népszerű gluténmentes étkezésről. Követőinek csak töredéke érzékeny a különféle gabonákra, a többiek számára ez afféle „politikailag korrekt” módja annak, hogy elkerüljék a szénhidrátokat. Akárhogy is, manapság minden magára valamit is adó étterem, pékség és cukrászat kínál gluténmentes finomságokat. És hogy mi a helyzet az egyszeri falusi nagymamával, aki nem tartott lépést az elmúlt három évtized   diétaforradalmával? Neki szerencséje van: tőle sem a gluténérzékeny, sem a paleomániás, sem a vegán nem várja el, hogy speciális fogásokkal készüljön, inkább úgy teszünk, mintha élvezettel nyammognánk a fehérlisztes-disznózsíros tepertős pogácsán, majd egy óvatlan pillanatban a veteményeskertbe hajítjuk a hangyáknak és a madárkáknak. Amíg megtehetjük – meggyőződésem ugyanis, hogy 2020-ra már ők is csak gluténmentes, ökológiai gazdálkodásból származó morzsát fogyasztanak majd…

Fotó: Gazdag Éva