Kis adagokat esznek
Előnyben részesítik a tápláló házi ételeket, amiket jó minőségű alapanyagokból készítenek. A hangsúly a természetességen van: mesterséges, többszörösen feldolgozott élelmiszereket az ő konyhájukban nem nagyon találni. És míg az aktuálisan uralkodó étkezési trendeknek behódolva a világon több nő iktatta ki életéből a cukrot, a vajat vagy a szénhidrátokat, addig a francia nők nem vonják meg maguktól a finom falatokat, ám nagyon ügyelnek a mértékletességre. Kis adagokat esznek, naponta többször – és nem nassolnak.
Lassan esznek
Velünk ellentétben, akik gyakran sietve, a tömegközlekedési eszközökön, a számítógép előtt ülve, vagy éppen a konyhában állva kapunk be néhány falatot, a franciák az étkezést egy olyan rituálénak tartják, aminek minden esetben meg kell adni a módját. Az evés náluk inkább örömöt, mint szükségletet jelent. Mindegy, hogy a családdal, a barátokkal vagy éppen egyedül esznek, azt kényelmesen és odafigyelve teszik. Tudják ugyanis, hogy ezzel is a testüket tisztelik meg, és sokkal egészségesebbek maradnak. Egyrészt ugyanis a jól megrágott ételeket könnyebben emészti meg a szervezetünk, másrészt pedig az agynak is több időt kell hagyni, hogy tudatosuljon benne a jóllakottság érzése, amit lassan étkezve sokkal kisebb ételmennyiséggel el lehet érni.
Minden nap mozognak
A testmozgás az egyik legjobb egészségmegőrző – és nem mellesleg karcsúsító – tevékenység. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a francia nők minden szabad percüket az edzőteremben töltik, csupán annyit, hogy nagyon aktív életet élnek. Tömegközlekedés helyett mindenhová gyalog mennek, és az autónál is jobban preferálják a biciklit. És, ha ez nem lenne elég, a hétvégéket is gyakran a szabad levegőn töltik.
Szöveg: F.R.
Fotó: Thinkstock
Forrás: independent.com