A volt iskolatársam bátyja éppen egy egzotikus országban nyaral az új barátnőjével. Jobban mondva, ott tölti a tavasz első napjait – hogy honnan tudom? Reggel, a Facebookot megnyitva az ő mosolygós, tengerparti képük fogadott elsőként az üzenőfalamon. Míg próbáltam magamhoz térni a hűvös márciusi reggelen, egy pillanatra elöntött az epe, egy jó adag szégyenérzet kíséretében. Hiszen, hogy lehetek irigy egy olyan emberre, akivel életemben összesen háromszor találkoztam, és akit valójában nem is ismerek? És ami a legrosszabb, miért érzek én is égető késztetést arra, hogy ezek után valami igazán idilli, szép bejegyzést tegyek közzé a – valójában igen hektikus – mindennapjaimról?
Tükröm, tükröm…
A jelenség sokak számára ismerős lehet, hiszen a közösségi média elterjedésével és az okostelefonok térnyerésével egyre több irányból, egyre változatosabb módon kapjuk az információkat ismerőseinktől – kéretlenül, kelletlenül. Mit ebédeltek, hová utaztak éppen, hogy öltöztek fel aznap, vagy milyen jelentős életeseménynek örülnek. A posztok döntő többsége egy idilli állapotot mutat be, jócskán túlretusálva. Mi pedig akarva-akaratlanul elindulunk az összehasonlítgatás marcangoló útján. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy a másokkal való, szociális alapon történő összemérés természetes ösztön, aminek segítségével meg tudjuk határozni, hol tartunk éppen az életünkben: mennyire vagyunk sikeresek, mennyire haladunk jó irányba – a jelenségről először Leon Festinger amerikai szociálpszichológus írt, aki megalkotta a „szociális összehasonlítás” fogalmát az ötvenes években. A szomszéd fűje tehát már régen is zöldebbnek bizonyult, de míg korábban a közvetlen környezetünkben élők nyújtottak csupán összehasonlítási alapot, a közösségi média világméretű térnyerése sokkal jobban kiszélesítette a határokat, és ma már távoli országok lakóinak mindennapjait is a saját otthonunkból követhetjük végig. A különböző platformoknak köszönhetően pedig akár a szélesebb közönség is felfedezhet, és „sztárrá” emelhet egy-egy felhasználót anélkül, hogy bármilyen komolyabb érték, teljesítmény vagy tartalom lenne mögötte.
A közösségi média királynői
Ilyen például Kim Kardashian, aki egy valódi és sokat vitatott jelenség a celebvilágban. Bármi is legyen a véleményünk róla, egy biztos: nála jobban ma senki sem ért ahhoz, hogyan lehet a semmittevésből tetemes vagyonra szert tenni. Kim évekkel ezelőtt egy kiszivárgott – vagyis inkább kiszivárogtatott – szexvideóval alapozta meg a hírnevét, amit aztán a saját nevével fémjelzett valóságshow csak tovább növelt, az Instagram elterjedésével pedig szinte szárnyra kapott. Ehhez viszont a fokozott virtuális jelenlét is kellett: ma sem telik el úgy nap, hogy Kim ne posztolna magáról egy-egy szelfit – akár a tükörből fotózva.
Kim minden, közösségi médiában tett mozdulata csak tovább növeli az ismertségét, pénzéhsége és találékonysága pedig új utakra is elvezette – már, ami a mobilos üzletet illeti. Néhány éve piacra dobta a Kim Kardashian: Hollywood nevű mobilos játékot, amit 2015 és 2016 júniusa között körülbelül 45 millióan töltöttek le, ezzel pedig a Forbes becslései szerint 50,2 millió dolláros árbevételt generált. És akkor még nem is beszéltünk új befektetéséről, a Kimojiról, ami a saját képére fémjelzett emojikat, vagyis a közösségi médiában érzelemkifejezésre használt szimbólumokat jelöli, és amiből szintén tetemes bevételre tett szert. Vagyonát a jövőben minden bizonnyal még ennél is tovább fogja növelni, kihasználva 93,9 millió követőre duzzadt Instagram-közösségét.
De a bloggerek között is akad olyan, akit az Instagram emelt világszerte ismertté: a párizsi Betty Autier például nem tesz mást, csak éli az életét. Mindezt pedig drága és jó stílusérzékkel összeválogatott ruhákban teszi, így nem csoda, hogy a legnagyobb cégek is felfigyeltek rá a divatvilágban és annak holdudvarában. És míg kezdetben lelkesen gyártotta stílusról és divatról szóló blogbejegyzéseit, addig ma már csak elég a világot járnia, és feltöltenie egy-két képet gondosan összeállított öltözékéről az Instagramra, hogy megéljen.
Au black supermarket 🌈 📸 @anthonyghnassia 🙌🏼 @lesliebenaroch
Betty Autier (@bettyautier) által megosztott bejegyzés,
Mert mit is kap „munkájáért” cserébe? Számtalan terméket a legismertebb divatházaktól és szépségápolási cégektől, ingyenes utakat és még elképzelni sem tudjuk, mennyi promóciós árut. Kim és Betty azonban csak kettő azok közül, akiknek a „munkásságát” figyelve jogosan önthet el minket a napi robot közben a zsigeri méreg. Hiszen, míg mi a lelkünket is kihajtva dolgozunk, addig ők a puszta létezésükkel tesznek szert egyre nagyobb vagyonra. Igazságos ez? Egyáltalán nem, a heves érzelmekkel azonban vigyázni kell!
Lájkokban mért önértékelés
A közösségi médiahasználatunk sokat elárul rólunk, ennek a hátterét és hatásait azonban csak most kezdik el széleskörű tudományos kutatásoknak is alávetni. A Journal of Social and Clinical Psychology című szaklapban megjelent tanulmány például felhívja a figyelmet, hogy a közösségi média által generált összehasonlítgatás szorongást és depressziót válthat ki az emberekből. A kutatást egyetemi hallgatók között végezték el, és azt figyelték meg, hogy aki sok időt tölt a közösségi média platformjain, ez által pedig az egészségesnél is jóval gyakrabban veti magát alá a szociális összehasonlításnak, hajlamosabb lesz a depresszióra. Annak ellenére, hogy a depresszió kialakulását még számos más tényező is befolyásolja, és az ilyesfajta kutatások jelenleg nem elég átfogóak, nem jelenti azt, hogy a probléma ne lenne valós. Hiszen, gondoljunk csak bele, minket is hányszor kerített már hatalmába rossz érzés amiatt, hogy azt láttuk, bizonyos ismerőseink előrébb jutottak nálunk a szakmájukban vagy a magánéletükben? Ilyenkor pedig az emberek többsége egy dolgot tesz: megpróbál rálicitálni a másikra.
Mit üzenünk magunkról?
Biztosan veletek is előfordult már, hogy posztoltatok valamit, utána pedig heves izgalommal vártátok a reakciókat. Vajon hányan lájkolják, és legfőképpen kik? Ha komment is érkezik hozzá, az még jobb! Ártatlan dolognak tűnik, sokan viszont bele sem gondolnak, hogy a folytonos lájkvadászat mögött milyen pszichológiai tényezők bújnak meg. A negatív önértékelés, illetve az önbizalom hiánya sokszor megfigyelhető az állandó – ténylegesen túlzásokba eső –posztolgatóknál, de ugyanígy jelen van náluk az önigazolás vágya is. Amit tehát mások irigylésre méltónak tartanak amögött gyakran az „én is érek annyit, mint a másik, az én életem is annyira jó és érdekes, mint az ismerőseimé” típusú, bizonytalanságot sugalló gondolatok bújnak meg. Azzal pedig, hogy a különböző effektekkel kikozmetikázott életünkről posztolgatunk, a reális önképünket is nagyban torzítjuk. Hajlamosak leszünk elhinni ugyanis, hogy valóban olyan életet élünk, mint amilyet a „kirakat” felé közlünk. Ez pedig szorosan együtt jár az értékrendszerünk torzulásával is. A baj már előrehaladott, ha valaki a „versenytársakat” kizárva az alapján szűkíti az ismerőseit, akiknél már sokkal messzebbre jutott, és az ő lájkokban mért visszacsatolásuk által érzi magát elégedettnek.
Tudatos építkezés, hatásos önmarketing
Vannak azonban olyanok, akik nagyon is tudatosan használják a közösségi médiát, a posztjaik előre átgondoltak és jól megkomponáltak – stabil építőkövei az önmarketingjüknek, amivel szakmai előmenetelüket alapozzák meg. Ezeknek az embereknek a többsége is hasonló elv alapján használja ezeket a fórumokat, mint a fent említett Kim Kardashian vagy Betty Autier, velük ellentétben azonban valós teljesítmény és szakértelem is megbújik posztjaik mögöttük. A közösségi médiát így arra használják, hogy minél több szakmailag gyümölcsöző ismeretségre tegyenek szert, minél nagyobb közönséghez juttassák el a gondolataikat.
A titok nyitja a kritikus hozzáállásban rejlik
Mint ahogy az életben semmi sem fekete-fehér, úgy a közösségi médiának sem kizárólag negatívumai vannak. Hiszen ne felejtsük el kezdeti küldetését, ami arra vonatkozik, hogy a világban egymástól távol élő ismerősöket kösse össze. Vagy azt a célt, hogy tájékoztatási forrássá lépjen elő a hírközlést illetően. De, ahogyan fentebb is említettem, még a szakmai előmenetelünket is menedzselhetjük vele. Miért olyan nehéz mégis okosan használni? Miért érezzük gyakran azt, hogy a Facebook egy kész armageddont zúdít a fejünkre a „Mi jár a fejedben?” kérdéssel, amire mindenki sajátságos módon ad választ. Mi lehet a helyes és legfőképp biztonságos megoldás a közösségi média használatra? A kérdéseket még a kutatók is csak ízlelgetik, jelenleg még ott tartunk, hogy mindenkinek saját magának kell levonnia a következtetéseket. A személyes tapasztalataim alapján, amire csaknem egy évtizednyi aktív közösségi média felhasználóként tettem szert, azonban a távolságot javaslom. Pontosabban, hogy kellő kritikával szemléljük ezeket a fórumokat, és azok minden felhasználóját, magunkat is beleértve. Ne felejtsük el, hogy akinek a posztjait sokszor irigykedve szemléljük, azzal nem is biztos, hogy egy életszakaszban vagyunk, így felesleges az összehasonlítgatás. Arról nem is beszélve, hogy sosem cipeltük a terheit, nem tudjuk, milyen áldozatok bújnak meg az irigylésre méltónak tűnő élete mögött, illetve azt sem, hogy mi az általa közölt képből a valóság. Még korántsem megy profin a dolog, de hiszem, hogy ha folyamatosan emlékeztetem magam erre, hamar rájövök, hogy minden elvesztegetett percet sajnálni kell, amit a távoli ismerősök élete miatti bosszankodással töltöttem – ahogyan ma reggel is.
Szöveg: Filákovity Radojka
Illusztráció: Thinkstock
