A modern ember tragédiája

Az okostelefonommal ébredek, a nap sugarai helyett a neonfény cirógatja elsőként az arcomat. Még az ágyban végiglapozom a híreket, irány a Facebook, de lássuk azt is, hányan lájkolták a posztomat az Instagramon. Aztán, ami utána jön, az maga az egyszemélyes kabaré – az idővel való versenynél ugyanis nincs viccesebb. És elszomorítóbb sem. Reggeli fél lábon, az asztal mellett, pár pillanatra rá már az egyik kezemben a hajvasaló, a másikban egy hatalmas bögre kávé. Artistákat megszégyenítő ügyességgel egyensúlyozom velük – egészen a katasztrófa pillanatáig. Pánik, rettegés: el fogok késni!

Uri Gellert megszégyenítő ügyességgel próbálom meghajlítani a tér-idő kontinuumot, egy apró, fél másodperces vákuumot képezve, amikor megállhatnak a percek,

és eldönthetem, hogy akkor mi a fenét vegyek fel a lekávézott ruhám helyett. Aztán rohanás a buszhoz, épp az orrom előtt megy el. Mérgező gondolatok sora árad szét a lelkemben, mi sem áll távolabb tőlem ebben a percben, mint hogy szeressem felebarátaimat. Még mit nem, ha ők is szeretnének, nem csuknák rám a buszajtót. Nem baj, öt perc múlva jön a másik. Egy perc után konstatálom, hogy öt percnél nincs hosszabb idő a világon. És még alig múlt reggel fél 9. Végül időre beérek, ebéd a laptop előtt, egyszerre telefonálok és e-mailezek, estére pedig, mint a mosott rongy zötyögök haza. Vacsora a tévé előtt, közben nyomkodom a telefont, és megbeszélem a szerelmemmel, milyen volt a napja. A forgatókönyv évek óta ilyen, sőt még ilyenebb, mert már hétvégén sem tudok kikapcsolni. Egyértelmű volt, hogy eljött az idő a változásra.

Slow living: mentőöv a fuldoklóknak

Dolce far niente, azaz édes semmittevés – ahogy az olaszok a boldog élet titkát nevezik. Tőlük ered a slow living mozgalom elindulása is, aminek fókuszában először az étkezés állt. A slow food a gyorséttermekkel szemben a piacozást, az étel elkészítésének és elfogyasztásának rituáléját, annak élvezetét hirdeti. Innen már nem kellett sok ahhoz, hogy a slow mozgalmat kibővítsék, és az élet minden területén a lassításra intsék az embereket. „Ez azonban nem azt jelenti, hogy innentől kezdve egy padon üldögélve, lábat lógatva csodálunk minden naplementét. Sokkal inkább arról szól, mik azok az apró szokások, változások, amik megóvnak minket attól, hogy a felgyorsult életmódunk a testi-lelki egészségünk rovására menjen” – mondja Herendi Kata, a Slow Budapest szakmai vezetője, aki olyan egyhetes programot állított össze, amivel „kezdőként” ráhangolódhatunk a lassabb életvitelre.

Az ideális az, ha a változásokat kis lépésekkel kezdjük. A cél ugyanis nem az, hogy hirtelen felborítsuk az addigi életformánkat – az ugyanis több stresszel jár, mint amennyi pozitív hozadéka van –, hanem az, hogy amit megvalósítunk, hosszú távon is fenntartható legyen. „Semmi sincs kőbe vésve, rajtunk múlik tehát, hogy a következő javaslatokat hogyan, mikor és hová illesztjük be a mindennapjainkba” – mondja Kata. Mivel a slow living maga a szabadság, ezért, ha bármelyik javaslatról úgy érezzük, most nem aktuális, nem kivitelezhető, átalakíthatjuk vagy ki is hagyhatjuk. Így gyakorolva a slow living egyik fontos pillérét, a megengedő hozzáállást magunkkal szemben. Kudarc nincs, csak iránymutatás, ha valami nem sikerül, azt jelenti, hogy kisebb lépéssel vagy más formában kell közelíteni a dologhoz.

Na, de  lássuk azokat az apró lépéseket, amik a lassabb és nyugodtabb élethez vezetnek, és amiket én is egy héten keresztül ízlelgettem Kata iránymutatásai alapján.

Főzés és étkezés

Ahogyan azt korábban is említettem a nemzetközi slow mozgalom alapja a slow food nevű kezdeményezés volt, ami arra ösztökél, hogy szánjunk időt az alapanyagok kiválasztására, látogassunk el egy piacra, válogassunk az alapanyagok között, igyekezzünk termelőktől, kiskereskedőktől vásárolni, figyelemmel kísérni, milyen szezonális alapanyagok érhetők el éppen. Sőt, az elkészítésre is fordítsunk figyelmet. Az étkezés pedig legyen lassú és elmélyült. Ne terelje el a figyelmünket könyv, tévé vagy számítógép, érezzük az ízeket, az általunk gondosan elkészített étel „varázsát”. Erre akár egy napot is szánhatunk, vagy mehet egész héten, amikor be tudjuk illeszteni a mindennapjainkba.

Ami engem illet, a főzés a gyengepontom. Nem arról van szó, hogy ne tudnám forgatni a fakanalat, hanem arról, hogy a rengeteg munka miatt nagyon nehezen tudom beilleszteni a mindennapjaimba a konyhában való tüsténkedést. Ha mégis, akkor valami gyors, „praktikus” ételt készítek, a főztöm láttán pedig Jamie Olivernek valószínűleg az összes szőr felállna a hátán. Nagyanyámról nem is beszélve. Ami pedig az étkezéseimet illeti, általában olyanok, mint egy rossz szeretkezés: gyorsak, kapkodósak és legtöbbször másra gondolok közben.  

Épp ezért az egyik legnagyobb kihívás a főzés és a lassú étkezés beépítése a mindennapjaimba. Hogy megízleljem a dolog szépségét –képletesen és szó szerint is – egy ráérős szombatot választottam. A piac 10 perc kényelmes sétára van az otthonunktól, így reggel felkerekedtem. Másfél óra ráérős vásárolgatás után már mindent beszereztem, kezdődhetett a főzés, amit ezúttal nem a „tudjuk le minél hamarabb” elve hajtott, hanem a teljes elmerülés. Nem nyomkodtam a telefonomat közben, csak zenét hallgattam és minden figyelmemet az alapanyagokra összpontosítottam. Hihetetlenül kikapcsolt, arról nem is beszélve, hogy életem egyik legfinomabb főztje a végeredmény, amit kényelmesen, nyugalomban fogyasztottunk el a párommal. A kihívás az, hogyan tudom a hétköznapokba is minél többször beépíteni ezt a rituálét. Annyit megígértem magamnak, hogy nem görcsölök miatta, először maradnak a hétvégék, aztán egy kis átszervezéssel, talán hétköznap is egyre többször tudok majd fakanalat ragadni.

Tudatos online jelenlét

Az okostelefonunk manapság úgy funkcionál, mintha a végtagjaink meghosszabbított része lenne. Nem csoda, hogy a slow szemlélet egyik fontos eleme a tudatos online jelenlét.

Ez azt jelenti, hogy ismerjük és használjuk a technológiai eszközöket, de szem előtt tartjuk, hogy az agyunknak, az elméknek időnként szüksége van egy kis pihenésre.

A digitális detox, aminek májusban egy egész hónapot szentel a Slow Budapest, valójában apró kis „lekapcsolódást” jelent. Ha találkozunk a családunkkal, vagy a barátainkkal, ne legyen a kezünk ügyében telefon vagy laptop, legyen az övék a teljes figyelmünk! Ha a munkánk miatt sokat vagyunk online, jelöljünk ki magunknak otthon „netmentes” zónát, ahol biztosan nem használunk semmilyen digitális eszközt. Ha tudjuk, limitálhatjuk a naponta online eltöltött időt, hogy ne ragadjunk órákra az e-mail fiókunk vagy valamelyik közösségi oldal előtt.

Újságíróként nemcsak munkaköri feladatom, hanem valódi szenvedélyem is a hírfogyasztás, az állandó online jelenlét. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne érezném sokszor rendkívül terhesnek és időrablónak a telefon nyomogatásával eltöltött időt. A lassulás során elkezdtem tudatosan odafigyelni arra, hogy lefekvés előtt, illetve közvetlenül felkelés után ne a telefon legyen az első, ami a kezem ügyébe kerül. Eldöntöttem, hogy este 9 után és reggel 8 óra előtt nem szörfözök az interneten, ez az időszak kizárólag a pihenésé lesz. Nem mondom, hogy könnyen megy, de nagyon igyekszem. A következő lépés pedig az lesz, hogy a hálóból száműzöm a telefont.

Városi séta

Állandóan rohanunk valahová, gyakran tömegközlekedés közben a telefonunkat nyomkodjuk, és fél kézzel, zacskóból esszük a péksüteményt, közben pedig még véletlenül sem pillantunk fel. Ezen a téren a lassításhoz érdemes kipróbálni a sétát. Elindulhatunk a saját környékünkön, vagy bárhol máshol, a lényeg, hogy ne siessünk: nézelődjünk, pillantsunk fel az épületekre, fedezzünk fel egy-egy érdekességet, apró szépséget. Elegendő az is, ha munkába menet két megállóval hamarabb szállunk le, és a maradék távolságot gyalog tesszük meg.

Én az utóbbira esküszöm, de mivel a munkába általában mindig lélekszakadva rohanok, hazafelé szoktam előbb leszállni, és különböző útvonalakon hazasétálni. Ennyi általában kell is, hogy valamennyire leengedjek és egy kicsivel tisztább fejjel érjek haza. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Kapcsolatok

A lassításhoz nagyon fontos, hogy időt szánjunk azokra az emberekre, akik körülvesznek minket, akiket szeretünk. Jellemző, hogy a pörgést, a sok munkát a kapcsolataink sínylik meg, azokat soroljuk hátrébb. Éppen ezért szervezzünk meg egy családi, baráti találkozót, csináljunk együtt bármit, amihez kedvünk van: beszélgessünk, figyeljünk egymásra, ha lehet, elterelő eszközök nélkül.

A párom fotóriporter, akinek igen hektikus az időbeosztása, így mindig igyekszünk tudatosan időt szakítani egymásra, amikor a napi pörgést hátrahagyva csak olyan dolgokat csinálunk együtt, amik feltöltenek. Akár egy nagyobb túrát teszünk a természetben, akár főzünk egyet. A lényeg, hogy olyankor semmi más nem számít, csak mi ketten. De hosszú idő után múlt héten a barátnőimmel is újra találkoztunk. Megittunk pár pohár bort, rengeteget beszélgettünk és eszünkbe sem jutott elővenni a telefont.

Idő

Felgyorsult világunkban az időhiány szorongató érzése árnyékként kísér minket mindenhová. Ezer dolgot kellene csinálnunk, ezer helyen kellene lennünk, legszívesebben 28 órássá varázsolnánk a napot, hogy több minden beleférjen. Mivel ez nem lehetséges, a túlhajszoltság érzésével nekünk kell megküzdenünk. Éppen ezért, próbáljuk meg elfelejteni a multitaskingot!

Ha folyton ide-oda kapkodunk a feladatok között, az a hatékonyság illúzióját kelti, pedig valójában sokkal rosszabbul teljesítünk ezzel a módszerrel, mintha egyszerre csak egy dolgot végzünk el, arra viszont a teljes figyelmünket fordítjuk.

Annak ellenére, hogy ehhez a ponthoz Kata több tanácsot is adott, én mégis úgy döntöttem, hogy a multitasking leszámolására helyezem a hangsúlyt. Ez az a dolog ugyanis, ami a legtöbb kárt okozza az ember mindennapjaiban. Így a lassulásom során igyekeztem mindig egyetlen egy dologra figyelni, de arra teljes erővel. Telefonálás alatt nem fogalmaztam leveleket, hanem minden idegszálammal a másik mondandójára koncentráltam. Egyrészt a beszélgetésünk is sokkal hatékonyabb volt, másrészt az e-mailt sem kellett százszor átolvasnom, hogy nem maradt-e benne hiba. Így van ez a feladatokkal is, ha csak egyre koncentrálunk, biztosan nem lesz baj.

Egyszerűsítés

A slow mozgalom egy másik fontos célkitűzése az egyszerűsítés megvalósítása. Ezt sokféleképpen meg lehet élni: jelentheti a túlfogyasztás mérséklését, vagy a tárgyak körforgásának elősegítését is. Tehetjük akár azt is, hogy továbbadunk valakinek valamit, ami nálunk már csak a helyet foglalja, de másoknak még jól jöhet. De lehetünk kreatívak is, és alkothatunk egy régi tárgyunkból valami újat. A lelkünknek sokat jelent, de ma már nagyon ritkán tapasztaljuk meg, milyen a két kezünkkel létrehozni valamit. Nem baj, ha nem tökéletes, itt is lehet a megengedő hozzáállást gyakorolni.

Már bevett gyakorlat, hogy időről időre tüzetesen átvizsgálom a gardróbomat és minden olyan ruhát, ami legalább egy éve nem volt rajtam, leválogatom és hazaviszem a testvéremnek. De arra is volt példa, hogy a barátnőim között rendeztünk „turikat”, és így rengeteg remek holmi cserélt gazdát. Nemcsak az ajándékozás öröme volt így adott, hanem a szekrény is szellősebb lett.  

Semmittevés és pihenés

Talán a legnehezebb lépés az, hogy időről időre tudatosan megpihenjünk. Ti is tapasztaltátok már, hogy amint egy pillanatra leülnétek szusszanni egyet, azonnal ezer dolog jut eszetekbe, amit el kell intézni, meg kell csinálni, leadni, elküldeni, felhívni, elvinni? Próbáljuk ki, hogy időről időre leülünk vagy ledőlünk egy kicsit, és nem csinálunk semmit. A tudatos semmittevéshez nincs szükség telefonra, laptopra sem, egyszerűen csak létezni kell, és befelé, magunkra figyelni, mert ezt a rengeteg külső inger miatt egy átlagos napon nem igazán tudjuk beiktatni. Ha megvolt a semmittevés, végezhetünk más, számunkra pihentető tevékenységeket – bármi lehet, olvasás, zenehallgatás, sport, a lényeg, hogy tudatosan szánjunk időt magunkra, és ne gyötrődjünk közben azon, mivel kellene inkább tölteni ezt az időt.

Volt idő, amikor egyáltalán nem esett nehezemre csak úgy lenni, és nem csinálni semmit. Ma már az okoz gondot, hogy egy kicsit kikapcsoljak, és magam mögött hagyjam a napi teendőket. Ám a „lassulási feladatot” komolyan vettem, így az egyik este engedtem magamnak egy kád fürdővizet, gyertyát gyújtottam és kivételesen az aktuális olvasnivalómat és a telefont is a másik szobában hagytam. Nem mondom, hogy teljes mértékben sikerült kiüríteni a fejemet, ám egy idő után a forró víz megtette a hatását, és teljesen ellazított. Becsuktam a szemem és élveztem a habok simogatását. Csupán 40 perc volt, nekem mégis rengeteget számított. Elkezdtem egyre jobban ráérezni a lassabb élet édes ízére. Nem is olyan kivitelezhetetlen, mint elsőre hittem. Csak némi odafigyelést igényel. Aktív jelenlétet. Dolce far niente, ahogy az olaszok mondanák. Dolce far niente…  

Szöveg: Filákovity Radojka

Fotó: Thinkstock