Tippek azoknak, akik félnek az intimitástól:
Figyeljünk a testünk jeleire
A test sok olyan dolgot elárul, amire a tudat nem hajlandó figyelni. Fókuszáljunk ezekre a jelekre és azokra a szituációkra, amikor jelentkeznek. Miért szorongunk valamitől, ha valójában semmilyen tragédia, rossz dolog nem történik? Próbáljuk a testünket tudatosan ellazítani egy-egy szorongást kiváltó helyzetben, így egy idő után az agyunk is kevesebb jelentőséget tulajdonít nekik.
Az őszinteség mindennél fontosabb
Nyújtsuk a legtöbbet, amit adhatunk, még akkor is, ha nem vagyunk teljesen tisztában azzal, mit szeretnénk. Legyünk őszinték minden helyzetben az érzéseinkkel és a gondolatainkkal kapcsolatban. Így maximálisan korrektek lehetünk a másik féllel szemben és nem kell attól tartanunk, hogy akaratlanul is becsapjuk.
Legyünk tudatosak
Ne hagyjuk, hogy az intimitástól való félelem megbénítson. Mindig tudatosítsuk, hogyan szeretnénk érezni magunkat bizonyos helyzetekben, illetve emberekkel, és ezt gyakoroljuk is: törekedjünk a nyitottságra, a kedvességre és a megbízhatóságra. A gondolatok teremtő erővel bírnak, ne felejtsünk el ezekre a dolgokra fókuszálni.
Kitartani, amíg lehet
Ne futamodjunk meg azoktól a helyzetektől, amelyek kényelmetlenek vagy annak tűnnek számunkra. Adjunk időt és lehetőséget arra, hogy kiforrjon a bizalom a másik emberrel. Ne gondolkodjunk előre, koncentráljunk az adott pillanatra és igyekezzünk a lehető legjobbat kihozni belőle. Ezzel magunknak is esélyt adhatunk a boldogságra.
Így viselkedjünk az intimitás-fóbiásokkal:
Legyünk türelmesek
Azokra, akik félnek az intimitástól gyakran jellemző a megtorpanás, a visszahúzódás. Ne lepődjünk meg, ha néhány jól sikerült találkozó vagy több közösen töltött nap után kicsit eltűnnek, keveset hallatnak magukról. Ilyenkor ne erőszakoskodjunk velük, ne keressük őket megszállottan. És ami a legfontosabb, ne alkalmazzuk taktikaként ugyanazt a viselkedést cserébe. Az intimitástól rettegő emberek viselkedésének lelki hátterében ugyanis gyakran az elhagyástól való félelem áll. Egy dolgot tehetünk tehát ezekben az esetekben, ez pedig az, hogy türelmesek maradunk. Ez nem azt jelenti ugyanakkor, hogy miattuk olyan helyzetekbe kell folyamatosan belemennünk, amik bizonytalanságot szülnek bennünk vagy rossz érzéssel töltenek el. Kérdezzünk ilyenkor rá, hogy időre van-e szükségük egyedül – és, ha igen, mennyire. Tájékoztassuk őket arról, hogy hozzánk bármikor fordulhatnak, ha jobban érzik magukat, és hogy legközelebb osszák meg velünk is, hogy mit terveznek.
Ne hagyjuk, hogy kibújjanak a kérdések elől
Az intimitástól tartó emberek nehezen nyílnak meg, nem szívesen beszélnek magukról, a legbelsőbb érzéseikről. Éppen ezért, a beszélgetések során leginkább hozzánk intéznek kérdéseket, ami hízelgő lehet eleinte és jól eshet, hogy koncentrált figyelmet kapunk. Egy idő után azonban jogosan érzünk késztetést arra, hogy mi is jobban megismerjük a másikat. Tegyük fel azokat a kérdéseket, amiket ők intéztek hozzánk, és ne torpanjunk meg, ha eleinte kikerülik a válaszadást. Kérdezzünk újra, és adjunk időt nekik a válaszadásra.
Nyugtassuk meg őket, hogy velünk lehetnek tökéletlenek
Azok, akik alapvetően rendben vannak magukkal és a világgal, nem félnek a saját tökéletlenségüktől – tisztában vannak vele és elfogadják azt. Azok viszont, akik rettegnek az intimitástól, az elköteleződéstől, valójában attól tartanak, hogy mások negatívan ítélik meg őket, holott a legszigorúbb kritikusaik saját maguk. Tudassuk velük, hogy nincs szükségünk arra, hogy kifogástalanok legyenek, mutassunk nekik jó példát azzal, mennyire meg vagyunk békélve a saját tökéletlenségünket.
Olvassunk a sorok között
Az intimitástól rettegő emberek gyakran hajlamosak arra, hogy gyorsan ítélkezzenek, durva humorral éljenek, illetve elhamarkodott kijelentéseket tegyenek. Ezek mind olyan tudatalatti megnyilvánulások, melyekkel az embereket akarják elriasztani maguktól. Ha valami olyasmit mondanak, amit kétesnek érzünk, nyugodtan kérdezzünk rá, hogy valóban így gondolják-e. Vázoljuk fel a másik oldalt is, adjunk időt rá, hogy átgondolják a szavaikat. De, ami a legfontosabb, hogy figyeljük a tetteiket a mondandójuk mögött, hiszen azok árulkodnak a legtöbbet.
Mutassuk meg nekik, hogy megéri kockáztatni
Azok az emberek, akiknél az intimitás fóbiaként jelentkezik, annyira félnek a kötődéstől, hogy egy idő után meg sem akarnak próbálkozni vele. Mutassuk meg nekik, hogy megéri kockáztatni, hiszen párban az ember hatalmas boldogságot élhet meg. Közel állni valakihez, bízni benne és kölcsönösen támogatni egymást szeretetben – ennél nincs jobb érzés a világon.
Szöveg: F.R.
Fotó: Thinkstock