A megfelelés iránti kényszer
A maximalizmus gyakran már gyermekkorban jelentkezik. A szülők és a tanárok arra ösztönzik a gyereket, hogy minél jobb eredményeket érjen el az iskolai feladatokban, a délutáni szakkörön vagy a sporteseményen. De sajnos nagyon sokszor ezekkel a magas elvárásokkal éppen az ellenkezőjét érik el. Megtörhet a gyerek önbizalma, aminek következtében könnyen alakulhatnak ki komoly lelki problémák.
A „fájdalom nélkül nincs nyereség” szemlélet
A maximalista mindent megtesz azért, hogy kitűnjön a középszerűségből, még akkor is, ha tisztában van vele, hogy könyörtelen normái sokszor ésszerűtlenek. Szerinte a kiválóságot csak önsanyargatással érheti el.
A halogatás mestere
A dolog iróniája, hogy a nagy hajrában folyamatosan jelen van benne a kudarctól való félelem, és ez egyfajta önmegsemmisítő magatartást eredményez: a félelem hatására hajlamos inkább elodázni az elintézendő feladatokat, ami pont ellentéte a valós szándékának.
A nagy kritikus
Mások megítélése nála egy pszichológiai védelmi mechanizmus: elutasítja másokban azokat a dolgokat, amit nem fogad el saját magában. A maximalista nagy mértékben diszkriminatív, és rendkívül kritikus tud lenni.
Mindent vagy semmit
Majdnem mindent feketén-fehéren lát. Egy új feladatba csak akkor kezd bele, ha biztos abban, hogy sikerrel zárul a dolog. Ellenkező esetben inkább visszalép. Tanulmányok szerint ez a kockázatalapú gondolkodás gátolja a fejlődésében és a kreativitása kiteljesedésében is.
Nehezen nyit mások felé
Brené Brown amerikai kutató a maximalizmust 20 tonnás pajzsnak nevezi, ami alatt azt érti, hogy az ilyen beállítottságú személy rendkívül zárkózott, aki úgy érzi, minden helyzetben erősnek kell mutatnia magát, és ezért óriási kontroll alatt tartja az érzelmeit is. A hozzá közel állóknak sem szívesen beszél a gyengeségeiről.
Folyton kesereg
A legapróbb hibákat is észreveszi, és gyakran ostorozza magát miattuk. Ez összességében gyakran vezet egzisztenciális válság kialakulásához, sőt depresszióhoz is.
Mindent személyes támadásnak vesz
Mivel minden kritikát magára vesz, így sokkal rugalmatlanabb, mint mások. A végén mindig arra következtetésre jut, hogy még mindig nem elég jó. (Mégis ki határozza meg, hogy mi az elég jó? Mindenki saját maga.)
Támad, amikor bírálat éri
A legcsekélyebb kritika esetén is képes kikelni magából, annak érdekében, hogy megőrizze törékeny önképét, és átvegye az irányítást. Pedig erre a védekezésre a legtöbbször semmi szükség.
Örül más bukásának
Amíg a saját kudarca miatt sokat őrlődik, mások sikertelensége sokszor örömöt és megkönnyebbülést hoz számára.
Szeret nosztalgiával visszagondolni az iskolás éveire
Egyszerűen imádta az iskolát, mivel ott minden sikert számszerűsítettek – voltak osztályzatok, és folyamatos visszajelzést kapott a jól végzett munkáért. A szabályozott keretek és a „dolgozz keményen és meglesz a jutalmad”-szemlélet számára az igazi kényelmet jelentette, ezért nagyon szeret visszagondolni a régi szép időkre.
Bűnösnek érzi magát
Mindezek mellett a maximalistát gyakran gyötri bűntudat és szégyenérzet. Ha valami nem az ő tökéletesnek gondolt elképzelése szerint történik, akkor szégyelli magát. Ez a maladaptív (rossz alkalmazkodó képesség) viselkedés általában sajnos szorongással is párosul.
Mi lehet a megoldás?
Ha észrevesszük saját magunkon, hogy így viselkedünk, változtassunk! Akár úgy, hogy tudatosan pont az ellentétét tesszük annak, amit hasonló szituációban csinálnánk, akár úgy, hogy szakemberhez fordulunk, aki terápia keretein belül segíthet nekünk.
A gyermekkorban jelentkező maximalizmusról elgondolkodtató cikket olvashattok a 2017/8. Nők Lapja Psziché 96. oldalától!
Fotó: Thinkstock