Régen elmúltak az iskolai éveink, és bizony sokszor nehéz beleképzelni magunkat a most kisiskoláskorú gyerekek helyébe. Nem beszélve arról, hogy mennyire megváltozott minden. A nehézségekről, küzdelmekről azonban beszélni kell, főként azért, hogy tehermentesítsük a gyereket a saját, vagy akár a mi – sokszor túlzó – elvárásaink alól.
Beszélgessünk többet!
Klisének hangzik, hiszen mindannyian beszélgetünk a gyerekünkkel. Vagy mégsem? A hétköznapok során begyakorolt panelek mentén éljük az életünket. Megkérdezzük a gyerektől, hogy mi volt a suliban, ő válaszol, de inkább csak a megszokás vezérli. Így alakul ki az évek folyamán az a semmitmondó, ám mindenre elsüthető válaszunk, hogy „semmi különös”. Ez az állítás nyilvánvalóan soha nem fedi a valóságot.
Ehelyett próbáljunk fókuszáltabban időt tölteni a gyerekünkkel, változtassunk a kérdéseinken, lepjük meg, talán sikerül kizökkentenünk a „semmi különös”-válaszok megszokásából. Plusz vegyük a fáradtságot, és beszéljünk a tanárokkal is! Járjunk utána, hogyan teljesít a gyerekünk, mely tantárgy, készség okoz neki nehézséget, és oldjuk meg együtt a problémát! A gyerekek pont annyira nem mondják el a szüleiknek, hogy mi történik az iskolában, mint a tanáraiknak azt, hogy mi zajlik otthon.
„Pedig nagyon hasznos lenne, ha mi tanárok tudnánk ezekről az apróságokról is. A tanárok többsége empatikus, és megadja azt a speciális figyelmet, amelyet a gyerek igényel. De ehhez nem árt ismerni ezeket a speciális igényeket” – mondja Emily Garcia tanár, aki blogot indított azért, hogy hatékonyabban tájékoztassa a szülőket arról, hogy mi az, ami a gyerekre az iskolában vár.
Mi történik otthon?
Nemcsak a problémákkal, hanem a különféle nevelési elvekkel sem árt tisztában lennie a tanárnak. Az egyik legfontosabb részlet, hogy a diák mennyi szabadidővel rendelkezik, és hogy hogyan osztja be a szülő a csemete életét. „A technológiai fejlődés maga a csoda, a gyerekek elképesztő mennyiségű információt képesek befogadni – mondja Garcia. – De a személyes tapasztalatom az, hogy azoknak a gyerekeknek, akik szigorúbb neveltetésben részesülnek, jobban be van osztva az idejük, kreatívabbak, és jobb a problémamegoldó képességük, mint azoknak, akik kedvükre élik a gyerekek gondtalannak tűnő életét.”
Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia felhívja a figyelmet arra is, hogy az internet nem helyettesítheti a tanulók életében a kielégítő alvást és a sportot. Az okostelefonok térhódításával a gyerekek neten töltött ideje gyakorlatilag kontrollálhatatlanná vált, egy megoldásunk mégis maradt: menjünk szembe az elvárásokkal, és egy bizonyos kor alatt ne vegyünk telefont a gyereknek!
Legyenek reális elvárásaink!
Persze csodálatos lenne, ha minden tanár személyre szabott figyelemmel tudná megajándékozni a diákjait, de beláthatjuk, hogy ez hosszú távon tarthatatlan. Azonban törekedni lehet rá! Szülőként pedig sokat segít, ha megpróbáljuk elképzelni a gyerekünk egy napját. Gondoljuk végig, hogy milyen hátrányokkal jár egy nap, ahol a testnevelésóra az első a sorban, vagy hogy érzi magát a csemete a keddi matekszakkör után, amikor tudja, hogy szerdán nulladik órával indít. Sok szülő olyan elvárásokat támaszt, amiket ő maga sosem tudott volna megugrani, sőt mi több, az ő idejében nem is voltak ilyen jellegű elvárások. Nem csoda hát, hogy egyre több gyerek küzd az iskolában. Számoljunk le a magasfokú elvárásokkal, beszélgessünk, hallgassuk meg a gyerek problémáit, és támogassuk, amiben csak lehet! Minden gyerek más és más, mindenki tehetséges valamiben – hagyjuk, hogy ők fedezzék fel azt a területet, irányt, amelyben jól érzik magukat!
A témával rendszeresen foglalkozunk a Nők Lapja Psziché, a Nők Lapja Iskolaválasztó és a Nők Lapja lapszámaiban is.
Szöveg: M. M.
Fotó: Thinkstock