„Nem az időnk csekély, hanem sokat elvesztegetünk belőle” – mutatott rá annak idején a római filozófus, Seneca az emberiség egyik legnagyobb gyarlóságára, méghozzá arra, hogy milyen könnyelműen bánunk az idővel. Hiába teltek el évezredek a megállapítása óta, hiába az egyre újabb technikai eszközök, amelyekkel az életünket könnyíthetjük meg, és – elvileg – időt spórolhatunk magunknak, mintha semmit sem tanultunk volna.

Tudatosan gazdálkodni az időnkkel sosem volt annyira égető, mint manapság. Modern korunk elképesztő kihívások elé állít minket nap mint nap: a közösségi média kényszeres és folyamatos jelenlétre sarkall, teljes erőbedobással kell teljesítenünk a munkahelyünkön, vezetnünk kell a háztartást, helytállnunk párként, anyaként, barátként, testvérként és gyermekként. Közben pedig magunkkal is illik foglalkozni, hogy testileg és szellemileg frissek, egészségesek és nem utolsósorban terhelhetőek maradjunk. De nemcsak az elvárások változtak, hanem az igények is, hiszen mi is egyre több mindent tapasztalnánk meg, egyre több ingert engednénk be az életünkbe. Ha a napunk beosztásáról van szó, sokkal nagyobb odafigyelésre van tehát szükségünk, mint előtte talán bármikor.

Ennek az első lépése az lehetne, hogy elkezdünk másképp gondolkodni a saját időnkről. Hogy egyszer s mindenkorra átérezzük annak a súlyát, hogy amikor az időnket vesztegetjük el felesleges dolgokra – mondjuk arra, hogy a közösségi oldalakon szörfözünk –, akkor valójában az életünkből áldozunk. Az életünkből, amelyből csak egy van.

Gazdálkodjunk okosan!

Ha nem tanulunk meg okosan gazdálkodni a rendelkezésünkre álló percekkel, könnyen úgy érezhetjük majd, hogy észrevétlenül telnek el felettünk a napok, miközben az irányítás valaki más kezében van. Az időmenedzsment segíthet megtalálni a probléma forrását és racionalizálni azt. Viszont le kell szögezni, hogy az időgazdálkodás sem azonnal ható csodaszer! Szemléletváltásról szól, odafigyelésről, tudatosságról, saját magunk tiszteletéről. És ahogyan a rossz beidegződéseket sem egy éjszaka alatt veszi fel az ember, úgy megszabadulni is nehéz tőlük – ezt tapasztalatból tudom.

Sokszor hosszú út vezet már csak odáig is, hogy felismerjük, rosszul gazdálkodunk az időnkkel. A legtöbb esetben – ahogyan sokáig én is – csak sodródunk az árral, és elfogadjuk, hogy egy újabb nap telt el úgy, hogy lényegi, számunkra fontos dolgok már nem kaptak helyet az elvégzendő feladatok mellett. Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus szerint az emberek többségében csak akkor merül fel a változtatás vágya, ha már tartósan szenvednek a helyzettől, amelyben vannak. „Még mindig ez a leghatékonyabb katalizátor, ami elindíthat minket a kiegyensúlyozottabb időbeosztás kialakítása felé. Persze ahhoz, hogy eredményesen be tudjunk avatkozni a rendszerbe, előbb egy pontos diagnózisra van szükség, mint bármilyen testi-lelki baj esetén” – figyelmeztet Limpár Imre.

Az általa javasolt módszer, az időképelemzés során pontos, mért adatokra támaszkodhatunk. Ehhez persze rengeteg odafigyelés és elkötelezettség kell: két hétig ugyanis napi szinten, negyedórás pontossággal rögzítenünk kell, mikor, mivel foglalkoztunk. Nem csalhatunk, ha este rögzítjük, amit délelőtt 10-kor csináltunk, nagy eséllyel torzulhat a kép. Talán ijesztőnek tűnik első olvasatra, és tényleg kimerítő, mégis megéri a fáradozást. Ha ez a fajta „napló” ugyanis már a kezünkben van, a beavatkozás is sokkal hatékonyabb és sikeresebb lesz.

Hol folyik el az időnk?

Az időképelemzés épp abban segít, hogy feltérképezzük, mely tevékenységekkel veszítjük el a legtöbb értékes percet.

Nem is gondolnánk, egy átlagos napon mennyi haszontalan dologgal raboljuk az időnket szinte észrevétlenül. A multitasking csak első ránézésre tűnik jó időspórolási módszernek, valójában a hibalehetőségeket halmozzuk vele, és megakadályozzuk, hogy az adott teendőben való elmélyüléssel gyorsabban a végére érjünk. A legijesztőbb mégis az, mennyi időt pazarolunk a közösségi médiában. A lopott 5–10 percek, amiket a Facebookon, a Youtube-on vagy a hírcsatornákon töltünk naponta többször, a hét végére órákká duzzadnak. Lényegi feltöltődést azonban nem hoznak, sőt, a közösségi oldalakon való szörfözés sokunkban csak a frusztrációt növeli, és azt az érzést erősíti, hogy rajtunk kívül mindenki másnak izgalmasabb és sokszínűbb az élete. Limpár Imre humorosan „spontán időelbaltázásnak” nevezi a jelenséget, amely a kütyük és okostelefonok elterjedésével még nagyobb méreteket öltött. Ezeknek az eszközöknek „köszönhetően” a munkaidőnk is kitolódott: az, hogy még a saját ágyunkból is el tudjuk érni a céges levelezésünket, állandó készenléti állapotban tart minket.

A szabályokat mi alkotjuk

Az időgazdálkodás egyik ismert amerikai szakértője, Laura Vanderkam szerint a jó időbeosztás titka, ha prioritásokat állítunk fel, azokat pedig úgy kezeljük, mint egy vis majort. Laura ennek ábrázolására a meghibásodott bojler példáját hozta fel TED-es beszédében. Ha ugyanis bekövetkezik egy ilyen eset, kénytelenek vagyunk időt áldozni arra, hogy szerelőt hívjunk, megjavíttassuk az eszközt, eltakarítsuk a károkat, amelyeket esetleg a lakásunkban okozott. Miért ne gondolkodhatnánk így azokról a dolgokról is, amelyek fontosak nekünk?!

A prioritásaink felállítása viszont egyáltalán nem egyszerű feladat. Laura szerint először ki kell találnunk, mi számít nekünk a karrier, a magánélet és a kapcsolatok terén, majd ennek fényében kell megterveznünk a következő hetet, és átgondolnunk, hová férnek bele az ezekkel összefüggő tevékenységek. „Gondoljunk csak bele, egy hét 168 órából áll, amiből, ha jó esetben 40-et dolgozunk, és napi nyolc órával számolva 56 órát alszunk, akkor 72 óránk marad más dolgokra – azokra, amik fontosak” – mondta beszédében. Így a szakértő szerint, ahelyett, hogy a fennmaradó időnkben a telefonunkkal szöszmötölnénk, esetleg tévéznénk, töltsük ki apró örömökkel azt! Sőt, vonjuk be a családunkat, a párunkat is a tervezésbe, találjunk olyan közös pontokat, amikor az időnket egymással tudjuk tartalmasan eltölteni.

Limpár Imre viszont úgy gondolkodik a priorizálásról, mint motivációs kérdésről. Szerinte hatásos lehet, ha 100 olyan célt állítunk össze magunknak, amelyeket teljesíteni szeretnénk, mielőtt meghalunk. „A 100 cél tükrében minden könnyebbé válik. Lesz, amit egyszerűen csak meg kell csinálni, más dolgok törölhetővé válnak, viszont felsejlik a lényeg, amiért érdemes nap mint után felébrednünk” – mondja.

Instant időgazdálkodási tippek

• Számoljunk le a multitaskinggal!
• Priorizáljunk!
• Tanuljunk meg nemet mondani!
• Ne halogassunk!
• Alakítsuk ki a napi rutinunkat!
• Kevesebb közösségi média, több valódi élményszerzés!
• Delegáljunk feladatokat!
• Tervezzünk előre!
• Tiszteljük a saját időnket és másokét is!
• Tartsunk telefonmentes órákat!

Merjünk nemet mondani!

Persze vannak olyan feladatok is, amelyeket egyszerűen muszáj elvégezni, nem iktathatjuk ki azokat. A baj csak ott kezdődik, ha úgy érezzük, ilyenekből van túlnyomóan több. Ebben az esetben előfordulhat, hogy túlvállaltuk magunkat, olyan teendőket is magunkra vettünk, amelyeket valójában nem is szeretnénk elvégezni, csak úgy érezzük, hogy mások elvárják tőlünk. Ilyen lehet akár egy baráti találkozó, amelyhez az adott napon igazán nincs is kedvünk, vagy többek közt egy szívesség, amelyet azért teszünk másnak – ez lehet a főnökünk is –, mert úgy gondoljuk, ezt kívánja az illem.

Ne engedjük, hogy a saját vágyaink helyett ezek a kimondott vagy kimondatlan elvárások jelentsék a priorizálás alapját! „Ha mindenkinek meg akarunk felelni, akkor az életünk már nem a miénk” – figyelmeztet Limpár Imre. Tapasztalatai szerint általában azok hajlamosak túlvállalni magukat, akik nem képesek nemet mondani – pedig ez sok esetben fontos lenne. „A strukturált időbeosztás elérhető, bár megvan az ára. El kell ugyanis fogadnunk, hogy mindig lesz olyan, aki megbántódik” – tette hozzá. Az tehát, hogy elkezdünk nemet mondani, a lelkünknek felszabadító lesz, azonban hatással lesz a személyes kapcsolatainkra is. Lehet, hogy lesz, aki önzőnek titulál majd minket, és olyan is, aki igyekszik bűntudatot kelteni. Azt azonban mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a jó időbeosztás abban rejlik, hogy meg tudjuk húzni a határokat annak érdekében, ami számunkra fontos.

Limpár Imre szerint van az úgy, hogy ki kell mondani, ki van körön belül, és kinek kell a körön kívülre kerülnie – akár családi, akár munkahelyi, akár baráti közösségekről van szó. „Ne feledjük, egy életünk van! Ha hagyjuk, hogy sokan beleszóljanak, semmi nem marad az igazán fontos értékekre, érzetekre és személyekre”.

Szöveg: Filákovity Radojka

Illusztráció: Thinkstock