8 tanács a felnőttkori bántalmazás megelőzéséhez és kezeléséhez

A legtöbb ember élete során legalább egyszer bántalmazottá válik. Nem kell feltétlenül súlyos – bár a jelző erősen szubjektív – tragédiákra gondolnunk, a zaklatás lehet „csendes” is, és elkövetheti akár egy főnök, egy kolléga, a szomszédunk, ismerősünk vagy bármely családtagunk és a párunk is. Vajon hogyan kezelhetjük az erőszakos helyzeteket? A következő pontokból kiderül.

A zaklató személyek általában agresszív tulajdonságokkal bírnak és uralkodó, irányító személyiségek. A határozottságuk és a célirányos kommunikációjuk jó eszköz arra, hogy mások felett érvényesíthessék akaratukat és megfélemlítsék a náluk látszólag gyengébb embereket. A viselkedés hátterében legtöbbször gyermekkori abúzus, őket ért bántalmazás vagy elnyomás állhat. Megmutatjuk, hogyan érdemes kezelni azt az egyáltalán sem egyszerű helyzetet, amikor egy ilyen személy kinéz magának minket:

A biztonság az első

Az első és legfontosabb dolog, hogy védjük meg magunkat! Legyenek saját védekezési terveink és persze természetes támaszaink is. Ne hallgassuk el a családunk elől a minket ért traumákat! Ha nincs más mód, mert a kapcsolati hálónk nem megfelelő, akkor kérjünk segítséget kívülállóktól. Például lépjünk kapcsolatba olyan szervezetekkel, jogi tanácsadókkal, szociális segítőkkel, akik támaszt nyújthatnak a nehéz helyzetben.

Tartsuk a távolságot, de ne zárkózzunk be!

Nem szabad félelemben élnünk, és fontos, hogy tudjuk, hogy nem minden ember bántalmazó. Az életünk értékes dolog, és a boldogságunk is nagyon fontos, ezért ne töltsük az időnket olyan személyek közelében, akik esetleg rosszat okozhatnak nekünk, negatívan hathatnak az életminőségünkre. Ha nap mint nap kellemetlen helyzetbe is kerülünk (például az újságárus, a szomszéd vagy egy kolléga piszkálódik) akkor, – ha tehetjük – tartsuk meg a megfelelő távolságot, és zárjuk minél rövidebbre a kommunikációt. Ha úgy érezzük, hogy beleragadtunk egy negatív spirálba, például egy párkapcsolatban, akkor próbáljunk meg kicsit kívülállóként tekinteni a helyzetre.

Maradjunk higgadtak, és figyeljünk a reakcióidőnkre!

Ne hagyjuk, hogy a bántalmazó elérje a célját, és megfélemlítsen minket! Ha felborul a belső egyensúly és ezt a zaklatónk is észreveszi, akkor könnyen kihasználhatja a „gyengeségünket”, amivel megint felülkerekedhet rajtunk. Ha testi sértésről van szó, akkor nagyon fontos, hogy a reakcióink gyorsan és pontosan működjenek. Készenlétben kell lennünk, figyelni, és ha kell, konkrét, esetleg előre betanult, önvédelmi mozdulatokkal elhárítani a támadást.

Legyünk tisztában a személyünket és testünket megillető jogainkkal!

Elsődleges – azon túl, hogy mi magunk ismerjük a jogainkat – hogy bántalmazónkat is felvilágosítsuk arról, hogy éppen személyiségi jogokat sért. Fontos, hogy tisztában legyünk vele, mindaddig, amíg másokat nem károsítunk meg, jogunkban áll megvédeni magunkat például az alábbi alapvető pontokban:

  • Jogunk van ahhoz, hogy tisztelettel kezeljenek minket
  • Jogunk van szabadon kifejezni az érzelmeinket és a véleményünket
  • Jogunk van saját magunkat előtérbe helyezni, amíg ezzel másokat nem károsítunk
  • Jogunk van nemet mondani bűntudat nélkül
  • Jogunk van másokkal eltérő véleményt alkotni
  • Jogunk van megvédeni magunkat a szellemi, fizikai vagy érzelmi bántalmazástól
  • Jogunk van a boldog és egészséges élethez

Ez csak néhány alapvető jog, de fontos iránymutatást adhat a mindennapokban éppúgy, mint a nehezebb helyzetekben.

Alkalmazzunk magabiztos és hatékony kommunikációt!

Az első és kézenfekvő tanács természetesen az, hogy ne lépjünk kapcsolatba bántalmazó emberekkel, de ha ez – önhibánkon kívül – mégis megtörténik, akkor használjunk nagyon határozott fellépést és kommunikációt velük szemben. A magabiztos fellépés nagyon fontos elem a bántalmazás elkerülésében, hiszen a zaklató személyek a legtöbb esetben maguk is akaratgyenge és bántalmazott emberek, akik úgy próbálnak felülkerekedni az önbizalomhiányukon, hogy megpróbálnak másokra erőteljes hatást gyakorolni. Viselkedjünk ennek fényében, ha abúzus gyanúja merül fel bennünk!

Beszéljünk a tapasztalatainkról!

Nagyon sok áldozat csendben marad a tettlegességet követően, és elrejti a szenvedést a külvilág elől. A hallgatás okai egyértelműen a félelem, a szégyen, a tehetetlenség, de akár kulturális és társadalmi elvárásoktól való aggodalom is. Fontos, hogy beszéljünk a minket ért erőszakról (verbálisról és nem verbálisról egyaránt), mert ezzel nemcsak a mentális és érzelmi egészségünket hozhatjuk rendbe, de felhívhatjuk mások figyelmét a bántalmazó személyek létezésére, amivel megakadályozhatjuk, hogy megismétlődjenek az agresszív tettek. Ne féljünk segítséget kérni és beszélni a legrosszabbról!

Konkrét helyzetekben határozzunk felelősségteljesen!

Ha bántalmazó ember van a környezetünkben és ezt azelőtt észrevesszük, hogy hatást gyakorolna ránk, akkor állítsunk fel vele szemben határozott szabályokat. Ha meghatározzuk a kapcsolat hangját, akkor lesz mihez viszonyulnia a másik félnek. Ezzel elejét vehetjük számos nehézségnek. Ha kell, maradjunk meg a hivatalos formában (például munkahelyen), vagy kommunikáljunk írásban (például hivatalos ügyekben), esetleg vonjunk be harmadik személyt, ha muszáj kapcsolatot tartani (például válás esetén).

Vonjunk le következtetéseket, és kérjük a nekünk járó tiszteletet!

Ha egy külső személy nem tartja be a személyes határokat és nem fogadja el a „nem” választ, akkor az bizony – jó esetben legalábbis – következményeket kell, hogy vonjon maga után. Ezeknek a meghatározása legalább annyira fontos, mint meglépni a konkrét lépéseket. Ha a reakciónk határozott és erőteljes, akkor még arra is van némi esélyünk, hogy ráébresszük a zaklatót tettének súlyosságára. Éreztessük, hogy a határok betartása elsődleges és mutassuk meg, hogy elvárjuk a tiszteletet!

Még több pszichológiai témájú cikket találtok a Nők Lapja Psziché magazinokban.

Szöveg: L. J.

Nyitókép: Pexels

(psychologytoday.com)