Az imposztor szindróma az élet bármely területén érinthet bennünket. „Szélhámosnak” , bizonytalannak, hozzá nem értőnek érezni magunkat valamiben – ezt jelenti a lelkiállapot. Rosszabb napokon ott leselkedik ránk a munkahelyen, de előtörhet a magánéletünkben is, amikor szülőként például úgy érezzük: nekünk ez nem megy, nem értünk a gyerekneveléshez. Mások persze biztos, hogy sokkal jobban csinálják – konstatáljuk magunkban. Mielőtt átragasztanánk a gyerekre is ezt a negatív gondolkodást (és szép szavak helyett hibákat keresnénk bennük is), inkább dicsérjük őket hangosan és kedvesen fogadjuk mások dicséreteit is. Például így:
1. Ha valaki például azt mondja a gyermekünkre, hogy „ó, milyen aranyos!”, akkor ahelyett, hogy úgy reagálnánk, hogy valójában egy igazi szörnyeteg, mondjuk azt, hogy: „Köszönöm! Tényleg nagyon kedves kölök, ráadásul vicces is!”
2. Ha valaki a kicsi tehetségét emlegeti, ne kezdjünk magyarázkodásba, és semmiképp se mondjuk azt, hogy biztosan az apjától örökölte! Inkább köszönjük meg a kedves szavakat, és ne felejtsük el hozzátenni, hogy mennyit gyakorolt ahhoz, hogy az adott dologban jól teljesítsen.
3. Ha valaki azt említi, hogy a csemetéink láthatóan mennyire jól elvannak együtt, ne mondjuk el, hogy a négy fal között azért vannak döcögős pillanatok is! Inkább jegyezzük meg a jó dolgokat, például azt, hogy a nagyobbik mennyire segítőkész, ha a kistestvéréről van szó.
4. A legtöbb szülő feszült amiatt, hogy hogyan fog viselkedni a kisgyermeke egy étteremben. Ha egy másik anyuka megjegyzi, hogy a gyermekünk milyen illedelmes, reagáljunk dicsérettel a dicséretre: „Nagyon örülök, hogy a fiamat jó modorúnak tartod, ennél szebb dolgot nem is mondhatnál egy anyának!”
Még több hasonló témáról olvashattok a Nők Lapja Gyerek 2018/1. lapszámában.
Szöveg: D. E.
Fotó: Thinkstock
