Növeli az élettartamot
A rendszeres szexuális élet bizonyítottan jótékonyan hat az életünk minőségére és tartamára. Az orgazmus során felszabaduló hormonok és energiák gondoskodnak a jó immunrendszerről, a stressz szint csökkenéséről, sőt még a bőrünk is szebb lehet tőle.
Javítja a mentális egészséget
Ha éreztük már azt, hogy az együttlét után megváltozott a hozzáállásunk egy-egy dologgal kapcsolatban, csökkent a szorongásunk, enyhült a fájdalmunk, és egyszerre jókedvűek és kiegyensúlyozottak lettünk, akkor tudjuk, miről van szó. Ez bizony a szervezetünkben felszabaduló hormonoknak köszönhető. Az endorfinok, az öröm- és boldogságérzetért felelős hormonok nemcsak az általános hangulatunkat javítják, de hatnak a depressziós tünetekre is.
Közelebb hoz a társunkhoz
Az érintés nagyon fontos egy párkapcsolatban, hiszen nemcsak a köteléket erősíti köztünk, de hormonális szinten is összekapcsol minket. A szex során felszabaduló hormonok gondoskodnak az örömérzeten túl a kötődésérről is, ezért sokkal szorosabb és intimebb lesz a kapcsolatunk a kedvesünkkel.
Kiváló orvosság
A gyakori szex sokféleképpen segítheti a fizikai egészségünket. A férfiak esetében például bizonyítottan csökkenti a prosztatarák kockázatát, az orgazmus pedig természetes fájdalomcsillapítóként is működik, így segíthet például a fej- vagy az izomfájdalmak csillapításában.
Égeti a kalóriákat
Egy óra intenzív szeretkezéssel akár száz kalóriát is elégethetünk, tehát meglehetősen hatásosnak bizonyul a „takaró alatti edzés”. Ennek ellenére nem javasolt teljesen leváltani a szokásos testmozgást a lepedőakrobatikára, mert önmagában nem biztos, hogy látható eredményt hoz majd.
Stresszoldó
A szex során nagyon sok energia szabadul fel, ami jótékony hatással van a feszültségszintünkre, az orgazmus megélése pedig kifejezetten sok stressztől szabadít meg, hiszen az agyalapi mirigy és a hipotalamusz endorfint bocsát ki. Hirtelen megkönnyebbülés, nyugalom és az alvás iránti vágy egyszerre jelentkezik az együttlétek után. A minőségi alvás pedig köztudottan hozzájárul az idegrendszer rendes működéséhez.
Jótékonyan hat a női szervekre
A szex pozitívan hat a kismedencére, de még a menstruációs egészségünkre is. A gyakori intim pillanatok erősítik az izmokat, és enyhítik a premenstruációs tüneteket, például a görcsöket.
Még több párkapcsolati témájú cikket olvashattok a Nők Lapja Psziché magazinokban.
Szöveg: L. J.
Nyitókép: Thinkstock