Örömet okozni a szülőknek

Attól, hogy felnőttünk és önálló életet élünk, még nem szabad megfeledkeznünk a szüleinkről, akik valószínűleg a lehető legtöbbet tették meg értünk életünk során. Ne hagyjuk a kapcsolatunkat leépülni, hiszen akármennyire is külön utakon járunk, érezniük kell, hogy fontosak nekünk, ezt pedig számtalan apró gesztussal is elérhetjük. Sajnos én már csak az édesanyám felé tehetem ezt meg, neki viszont örömmel kedveskedek az alábbi módokon:

• Minden héten legalább egyszer felhívom telefonon, hogy beszélgessünk.
• Szeretem tőle megkérdezni, hogy hogy van, és milyen volt a napja.
• Ünnepnap híján is meg szoktam lepni valami aprósággal.
• Jól esik nosztalgiázni vele, és együtt nevetni a régmúlt vicces eseményein.
• Néha felhívom egy gyerekkoromban imádott étel receptje miatt. Szeretem hallgatni, ahogy elmeséli a lépéseket.
• Ha meglátogatom őt, szívesen átvállalok pár házimunkát tőle (például a mosogatást, teregetést).
• Meg szoktam köszönni neki, hogy meghallgat, és hogy mindig számíthatok a tanácsaira.
• Megölelem indok nélkül is, mert egyszerűen jól esik.

Odafigyelni az idősebbekre

Sokszor halljuk, hogy a fiatalabb generáció már oda sem figyel az idős emberekre: nem engedik át nekik a helyet a buszon, előrefurakodnak az üzletekben és felettébb figyelmetlenek. Noha ezt nem lehet általánosságban kijelenteni, arra igenis fontos figyelmet fordítani, hogy az idősebb generáció is ugyanolyan tiszteletet – ha nem nagyobbat – érdemel, mint a kevésbé koros emberek. Én például gyakran látom meg az ismeretlen nénikben a nagymamámat, sőt a dédnagymamáim emléke is gyakran előjön, a bácsikban pedig egyértelműen a már nem élő nagypapáimat vélem felfedezni. Ez mindig segít, hogy pozitívan és kedvesen álljak hozzájuk. Például így:

• Ha egy idős ember kérdéssel fordul felém, kedvesen válaszolok neki.
• A tömegközlekedési eszközökön az egyik szemem mindig figyeli, hogy száll-e fel vagy le idősebb ember.
• Általában türelmesebb vagyok velük, még akkor is, ha már többször elmesélték ugyanazt a történetet.
• Amikor utazom, és a vonatról való leszállásnál nehéz utazótáskával bajlódik egy idősebb ember, segítek neki.
• Néha csak megkérdezem például a házunkban elő szépkorúaktól, hogy segíthetek-e nekik.
• Igyekszem mindig udvarias lenni velük.

Észrevenni a legkisebbeket is

Imádjuk a gyerekeket, és talán ők az egyetlen olyan korcsoport (mindenféle megkülönböztetés nélkül), akik a nap bármely részében el tudnak varázsolni minket. A múltkor például azon vettem észre magam, hogy a metró mozgólépcsőjén az előttem álló tejfölszőke kisfiú hangja teljesen kizökkentett a munka utáni fáradtságból. Közelítve a szerelvényhez, még mindig lopva figyeltem az Exupéry kis hercegére emlékeztető csöppséget. Szerintem a gyerekekkel is lehet kedveskedni, én így szoktam:

• Ha figyelnek (vagyis inkább bámulnak), egyszerűen csak rájuk nézek és mosolygok feléjük.
• Amikor észreveszem, hogy egy kisbaba szemlél a babakocsijából – olykor szinte pislogás nélkül kémleli a mozdulataimat – akkor általában integetek neki. Eddig mindig egy nagy mosoly vagy nevetés volt a válasz.
• A családi eseményeken nem csak a felnőttekkel beszélgetek. Minden nehézség nélkül leülök a földre a játékok közé, és a lurkókkal együtt elmerülök a különleges világukba.
• Odafigyelek rájuk és a történeteikre, és ők mindig értékelik, hogy jó hallgatóság vagyok.
• Ha a kisöcsém nálunk tölti a hétvégét, egy kicsit mindig engedékenyebb vagyok, és ráhagyom a programok és a menü kiválasztását is.
• Értékelem az ő kedvességüket is, amit leginkább öleléssel vagy pár kedves szóval hálálok meg.

Törődni a szerelmünkkel

A legfontosabb talán az a személy, akit a társunknak választottunk. A reggeli kapkodásban, napközben, és bizony a fáradt estéken is sokat számít, ha kimutatjuk az érzelmeinket. Ezeket pedig a mindennapokban apró gesztusokkal is megtehetjük. Nálam így jelenik meg a kedvesség a párom irányába:

• Sokszor megölelem, mert tudom, hogy ezzel kifejezem a ragaszkodásomat.
• Finom vacsorát készítek neki este.
• Ha megbántottam, bocsánatot kérek tőle.
• Kedves, kézzel írott üzeneteket hagyok neki reggel, mielőtt elindulok a munkába.
• Gyakran elkészítem neki a kávéját úgy, ahogy ő szereti.
• Napközben is felhívom telefonon és érdeklődöm, milyen a napja.
• Reggelente megkérdezem, hogyan aludt.
• Ha vásárolni megyek, mindig bedobom a kosárba a kedvenceit.
• Minden nap éreztetem vele, hogy mennyire fontos nekem.

Gondolni a barátainkra is

Bizony a barátainkról sem szabad megfeledkeznünk, akik sok nehéz pillanatot átéltek már velünk, akik ott vannak jóban-rosszban mellettünk, és akikre mindig számíthatunk. Én igazán érdekes helyzetben vagyok, ugyanis a legjobb barátnőm a húgom. Hogy hogyan vagyok kedves vele?

• Mivel a testvérem külföldön él, sokkal kevesebb a lehetőségem, pont ezért szinte minden nap váltok vele egy-egy üzenetet.
• Ha olvasok egy izgalmas cikket, elküldöm, mert tudom, hogy tetszene neki.
• Amikor hazautazik, elviszem egy jó helyre kávézni.
• Elmegyek vele vásárolni és segítek neki kiválasztani a keresett ruhadarabot. Akkor is, ha csak a 10. üzletben találjuk meg az.
• Gyakran meglepem valamilyen apró ajándékkal. Nekem ez a szeretetnyelvem.
• Mindig érdekel, hogy mi történik vele, ezért egy nehéz nap után is meghallgatom, és tanáccsal látom el, ha éppen arra van szüksége.
• Éreztetem vele, hogy fontos számomra a kapcsolatunk.

Persze azért nem feledkezem meg a gimnáziumi és egyetemi cimboráimról sem. Hasonló módon szoktam velük is kedveskedni.

Az ismeretlen személyek is számítanak!

A családunk és szeretteink állnak hozzánk a legközelebb, ez egyértelmű, de nem árt az ismeretlen emberekkel is kedvesnek lennünk. Nálam így működik ez:

• Értékelem, ha kedvesek voltak hozzám és igyekszem „visszakedveskedni”.
• Amikor a pénztáros a boltban beszélgetni kezd velem, nem utasítom el.
• Abban az esetben, ha valaki segít nekem, megköszönöm.
• Ha rossz napom van, akkor is igyekszem kedves lenni a postán, a pékségben, az üzletekben, az ügyintézés során.

A sort persze a végtelenségig folytathatnám, a legfontosabbat viszont szándékosan a végére hagytam, hiszen szerintem ez mindenkivel szemben a legfontosabb megnyilvánulás kellene, hogy legyen. Ez pedig nem más, mint a „köszönöm” és a „kérlek” szavak, amelyek az én olvasatomban nemcsak az ünnepnapokon használatosak. Egyetértetek?

Szöveg: Légrádi Júlia

Nyitókép: Thinkstock