1. Gondolkodjunk, mielőtt megszólalunk!
Gondoljátok végig, mit szeretnétek elérni a szavaitokkal! Valódi tanácsot és segítséget nyújtanátok, vagy csupán a szülői hatalmatokat fitogtatnátok? Legyen akármilyen a kapcsolatotok a felnőtt gyermeketekkel, nem mindig jó megoldás kendőzetlenül rájuk borítani a véleményeteket. Néha bölcsebb döntés hallgatni, végiggondolni az adott szituációt, majd elfogultság nélkül javaslatot tenni a problémára.
2. Fogjuk fel, hogy már nem mi vagyunk nekik a világ közepe!
Amikor egy gyermek pici, az univerzumot jelenti számára az apa és az anya, felnőve viszont ez (is) megváltozik. Vannak olyan szülők, akik ezt elfelejtik és továbbra is úgy viselkednek az utódaikkal, mintha semmi sem változott volna. Meg kell értenetek, hogy már nem minden alkalommal hozzátok rohannak a kérdéseikkel. Külön háztartásban élnek és új szerepekben (dolgozó férfi/nő, férj, feleség, apa, anya) próbálják ki magukat. Szülőként fontos, hogy megértsétek, hogy már nem ti vagytok a gyermekeitek életének a középpontjában. Fel kell dolgoznotok, hogy kissé a háttérbe szorultatok és semmi esetre sem szabad elkövetnetek azt a hibát, hogy rátelepedtek a már felnőtt gyerekeitekre. Ez egyrészt nem egészséges, másrészt korlátoz titeket a saját életetek megélésében, harmadrészt ezzel a viselkedéssel az ő önállóságukat is szabotálhatjátok.
3. Hagyjuk érvényesülni!
Teljesen természetes, ha egy szülő azt érzi, hogy meg kell akadályoznia, hogy gyermeke rossz döntést hozzon, hibázzon. Nem szólhattok azonban bele még 30, 40, netán 50 éves kora után is az utódaitok életébe! Hagyni kell, hogy a saját életüket éljék, akkor is, ha nem történik minden zökkenőmentesen a mindennapjaik során. Ha mindenképpen szeretnétek tanácsot adni nekik, akkor először kérdezzétek meg tőlük, hogy szükségük van-e erre. Ezúttal se feledjétek: ők már önálló felnőtt emberek.
4. Néha egyszerűen maradjunk csendben!
Jó tanács ez az élet minden területére, a felnőtt gyerekekkel szemben pedig kifejezetten ajánlott alkalmazni a módszert. Nem szólhattok bele mindenbe, néha jobb, ha csak a távolból figyelitek az eseményeket és rájuk hagyjátok a döntés jogát. Bízzatok meg bennük, hiszen ti tanítottátok őket!
5. Bocsánatot kérni ér!
Ha szeretünk valakit, akkor nem okoz gondot, hogy őszintén bocsánatot kérjünk a tévedéseinkért. Ez minden korban és minden kapcsolatban megtehető, nincs szükség olyan kifogásokra, mint hogy „Én vagyok az anyád, nekem jogom van megmondani a véleményem!” vagy éppen „Ki más adhatna neked tanácsot, mint az anyád?”. Ez sok konfliktust szülhet, és nem igazán jó megoldás ilyen módon kifejezni a szeretetet. Azzal, hogy elismeritek, hogy hibáztatok, éreztethetitek, hogy szeretitek őket, de azt is, hogy maximálisan megbíztok bennük és a döntéseikben. Fontos, hogy a felnőtt megértse – vagyis ti megértessétek velük -, hogy csupán szeretetből és féltésből viselkedtek túlóvóként, nem azért, mert az a célotok, hogy idegesítsétek őket és ellehetetlenítsétek az életüket. Tartsátok észben: néha azzal teszitek a legjobbat, ha biztosítjátok őket a támogatásotokról és a háttérben maradtok.
Még több pszichológiai témájú cikket olvashattok a Nők Lapja Psziché magazinokban!
Szöveg: L. J.
Nyitókép: Getty Images
