Így öltözködj, így viseld a hajad
Egy nárcisztikus szülő számára a kifelé mutatott kép a legfontosabb, ezért – és persze, hogy sose érje szó a ház elejét – még arra is képes, hogy a saját elképzeléseit érvényesítse a kicsin. Természetes, hogy egy csecsemőkorút a szülei öltöztetnek, de egy óvodás, pláne egy iskoláskorú már szereti a saját stílusát meghatározni, és aszerint kiválasztani az aznapi ruháját, frizuráját. A nárcisztikus anyát vagy apát azonban ez nem érdekli: ő a gyermek vágya helyett a külvilágnak való megfelelést helyezi az első helyre.
A bizonyítvány egyenlő a gyermek értékével
Ha végiggondoljuk az előző pontot, talán nem is meglepő, hogy a tanulmányi eredmény szintén a nárcisztikus szülő gondolkodásának középpontjában áll. Fontos számára a fél évi és év végi átlag, a dicséretek, és persze a „kitűnőség”, aminek érdekében nap, mint nap hajtja gyermekét, a kelleténél nagyobb terhet rakva ezzel annak vállára. Mivel ez a szülő számára egy kulcsfontosságú, mutogatható eredmény, az elvárás folyamatosan jelen van, még akkor is, ha ő maga nem fordít energiát (például segít a háziban, elmagyaráz egy-egy példát) a gyermek fejlődésére.
Önbizalom-rombolás mesterfokon
A nárcisztikus emberek szeretnek fölényben lenni, és úgy viselkedni a gyermekükkel, mintha legalább a feletteseik lennének. Ennek fenntartására pedig még olyan erőfeszítésekre is képesek, melyekkel egyértelműen lerombolják a csöppség önbizalmát. Kritika, negatív összehasonlítgatások, az eredmények és a sikerek nem értékelése vagy teljes elutasítása mind idetartozik. „Nem igaz, hogy veled mindig csak a baj van!”, „Nem foglak azért megdicsérni, mert teljesítetted az alapelvárást!” – többek között ezek a mondatok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a kicsi önértékelése lecsökken, a szülőé viszont javul.
Szeretlek, nem szeretlek…
A nárcisztikus személy szeret játszani, ezt viszont sok esetben a szeretettel teszi: az egészséges szülői hozzáállással szemben jutalomként fejezi ki az érzelmeit a gyermek felé, azok visszatartását pedig büntetésként, fenyegetésként alkalmazza.
„Ő nem lehet a barátod!”
Mivel a nárcisztikus emberek a felszín alapján értékelik embertársaikat, alakítanak ki kapcsolatokat és hoznak döntéseket, gyakran gyermekeik baráti körét is meghatározzák. Előszeretettel szerveznek találkozókat magasabb pozícióban levő munkatársak gyermekeivel, még akkor is, ha nem ők a legkedvesebb barátok, és a legszimpatikusabb fiúk/lányok a kicsik szemében. Mindennek tetejében a szakmai sikereket az érzelmek fölé helyezve, akár fel is róják gyermeküknek az „előnytelen” baráti ismeretségeket.
Merev viselkedés
Valójában már az előző pontokból is kiderülhetett, hogy a nárcisztikus szülők meglehetősen rugalmatlan emberek. Ők azok, akik apró szabályokat hoznak, melyekkel utódaikat igyekeznek (be)szabályozni. Ez, és az a sok eltúlzott reakció, amit egy-egy eseményre adnak pedig nem másról szól, mint az irányítás vágyáról. Legyen szó egy aprócska szokásról („Mondtam már, hogy ne oda tedd azt a poharat!”), vagy egy kialakult tulajdonságról („Utálom, hogy mindig órákig állsz a zuhany alatt!”), ők biztosan szóvá teszik majd.
„Én is oda jártam!”
Egy nárcisztikus szülőnek az előző pontokon túl az is nagyon fontos, hogy milyen közép-, majd felsőoktatási intézménybe íratja a gyermekét. Minél nevesebb, annál jobb. Emlékezzünk csak vissza az amerikai filmekre, amikben gyakran szerepel „A nagyapád is a Harvardra járt, én is oda jártam, és te is oda fogsz!” frázis. Mindegy, hogy a gyereket más érdekli, és teljesen eltérő gondolatai vannak a továbbtanulásról, sokszor ugyanazon az úton kell végigmennie, mint nagyszüleinek, majd szüleinek.
Az empátia hiánya
Gyakori a nárcisztikus apáknál és anyáknál, hogy nem tudnak azonosulni gyermekük érzéseivel és gondolataival. Nekik csak az számít, amit ők éreznek és gondolnak, ami persze rengeteg konfliktus forrása a mindennapokban. Ennek egyértelmű következményei lehetnek a jövőben: a felnövő fiatalok egy része egy idő után kiáll és harcol magáért, majd messzire menekül a családi háztól, másik részük – és sajnos ez a gyakoribb -, megpróbál elzárkózni, és egy olyan szerepet magára erőltetni, amivel megfelelhet a szüleinek. Innét viszont már csak egy lépés, hogy ő maga is nárcisztikussá váljon.
Függésben életük végéig
Ezek a szülők általában elvárják, hogy gyermekeik mindig ott álljanak mellettük, felnőve is szoros kapcsolatban maradjanak, idősebb korukban pedig napi szinten gondoskodjanak róluk. Ez a függésben élés lehet fizikai, érzelmi, de anyagi is, a lényeg, hogy valamilyen szinten magukhoz láncolják, és befolyásolják a már független gyermeküket. „Nem látod, hogy nem tudok nélküled élni?”, „Szükségem van rád!”, „Ugye nem hagyod magára a beteg édesanyádat?” – csak, hogy néhány példát említsünk a tökéletes érzelmi manipulációra.
Nyitókép: Getty Images
